Túrafeltételek

  • Kérjük a résztvevőket, hogy lehetőleg NE késsenek a RAJTnál. Amennyiben mégis sikerül elkésni, kérjük, telefonon lépjenek kapcsolatba a szervezőkkel.
  • A túra teljesítését akkor ismerjük el, ha a résztvevő szabályosan nevezett, és minden ellenőrző ponton lebélyegeztette igazolólapját.
  • A túraútvonal részletes leírását a Túrakalauz tartalmazza.
  • Szükséghelyzetben (pl. szélsőséges időjárás) a szervezők fenntartják a jogot a túra útvonalának megváltoztatására, illetve a túra egészének vagy egyes szakaszainak törlésére.
  • A túrán mindenki a saját felelősségére indul, a szervezőktől kártérítés semmilyen címen nem igényelhető.
  • A túra részben tájvédelmi területen halad, annak természeti értékeit őrizzük meg, hogy ugyanolyan szép maradhasson, mint amilyen most!

Előrajt

Azok a résztvevők, akik Kolozsvárról indulnak kerékpárral, a Donát út 160 szám alatti Kolozsvári Rádió épülete előtt felállított regisztrációs pontnál jelentkezhetnek június 29-én reggel 7:00–7:30 között.
Itt egy nagyon gyors nyilvántartásba vétel lesz: a résztvevők kapnak egy indítókártyát, amelyen rögzítve lesz a rajtszámuk és a nyilvántartásba vétel ideje (ezt a szervezők feljegyzik egy listára is).
Az ily módon regisztrált résztvevőknek elismerjük, hogy a Vasvári túra 100 km-es változatán vesznek részt. A gyalui RAJT-irodánál be kell mutatni az indítókártyát, ennek alapján átvehető az indítócsomag és az igazoló lapra rákerül az Előrajt-bélyeg.

Amint az Előrajt személyzete felkészült az indítási folyamatra, a 65. évüket betöltött résztvevőket azonnal indíthatják, nem kell megvárniuk a 7:00 órai időpontot.

A szervezők azt javasolják, hogy a fokozott biztonság érdekében a résztvevők kisebb csoportokban induljanak és Szászfenes végén, miután kiérnek az E60 nemzetközi országútra, közepes (20-25 km/órás) sebességgel haladjanak, lehetőleg fényvisszaverő elemekkel ellátott felsőruházatot viselve.


RAJT

Gyaluban (Gilău), a Fântânele és Hidegszamos (Someşul Rece) felé vezető 107P úton, az E60-as főútról való letérés után azonnal jobbra, a vegyesüzlet, illetve a mellette levő bár előtti kis téren, 7:30–8:30 között.

A Gyaluban regisztráló résztvevők a Vasvári túra 85 km-es változatát teljesíthetik.

Kérjük a résztvevőket, hogy lehetőleg NE késsenek a rajtnál. Amennyiben mégis késnének, kérjük, telefonon lépjenek kapcsolatba a szervezőkkel a következő telefonszámon: 0771 535 848.


A túra ütemterve

Mivel a rendezvényt elsősorban Vasvári Pál emlékére szervezett emléktúrának tekintjük és csak másodsorban (a tekintélyes táv és szintkülönbség okán) nevezzük teljesítménytúrának, a túra során két alkalommal is megemlékezünk, előre rögzített időpontokban, amelyeken a körösfői Vasvári-emléknapok szervezőivel és meghívottaival együtt a túrán résztvevő kerékpárosok is jelen lesznek. Emiatt egyes ellenőrző pontok nyitvatartását és a vacsora idejét a megemlékező ünnepségek időpontjához igazítottuk, a helyi szervezők lehetőségeihez is alkalmazkodva.

Idő Tevékenység
7:00 – 7:30 Vasvári 100 km-es Előrajt (Kolozsvár, Donát út 160., Kolozsvári Rádió épülete)
7:30 – 8:30 Vasvári 100 km-es és 85 km-es RAJT (Gyalu, hidegszamosi letérő)
8:30 – 10:30 Érkezés az 1. EP-hoz (Havasnagyfalui elágazás)
10:00 – 13:30 Érkezés a 2. EP-hoz (Funtineli-tető)
11:30 – 13:30 Ebéd a Funtineli-tetőn (nagy szendvicsek)
13:30 – 13:45 Csoportos indulás a Bélesi-tó partján levő emlékhely (3. EP) felé azok számára, akik szeretnének részt venni a megemlékezésen. Aki nem akar részt venni, az hamarabb is elindulhat a következő EP-hoz (12:45 – 13:30 között).
13:00 – 14:30 Érkezés a 3. EP-hoz (Bélesi-tó partja, Vasvári-emlékhely); tóparti megemlékezés, koszorúzás (14:00 órától)
13:30 – 16:00 Érkezés Kalotaszentkirály-Zentelkére (4. EP)
Megjegyzés: 15:00 óra előtt nem kell megérkezni a 5. EP-hoz (menetidő Kalotaszentkirály-Bánffyhunyad 15-30 perc)!
15:00 – 17:00 Érkezés az 5. EP-hoz (Bánffyhunyad, Kudor-porta)
15:30 – 17:30 Érkezés a CÉLba (Körösfő, Körös Vendégház, Főút (Hóstát út) 311 szám)
17:00 – 17:10 Kerékpárok pakolása a teherszállító járművekre, felszállás a buszokra (a Körös Vendégház parkolójában)
17:30 Indulás Kolozsvárra
17:45 – 17:50 Gyülekező, készülődés – közös kerékpáros bevonulás a kopjafához
18:00 – 19:00 Emlékünnepség a kopjafánál
19:00 – 20:15 Vacsora a kerékpártúra résztvevőinek a Bartók Béla Művelődési Házban
20:15 – 20:20 Gyülekező, készülődés a hazaindulásra
20:20 – 20:30 Kerékpárok felpakolása a teherszállító járművekre, felszállás a buszokra (a Bartók Béla Művelődési Ház előtt)
20:30 Indulás Kolozsvárra
21:15 Érkezés a Vivo! (volt Pólus Center) parkolójába

Kiskorúak részvétele a kerékpáros túrán

  • A kiskorú (18 év alatti) nevezők esetén a szülőnek/gyámnak alá kell írnia egy nyilatkozatot a kiskorúnak a túrán való részvételére vonatkozóan, és ezt kötelezően el kell küldenie a túra előtt (június 27-ig) e-mailben a szervezőknek (teljesitmenyturak@ekekolozsvar.ro). A nyilatkozat űrlapja letölthető innen.
  • FIGYELEM! A 14-18 év közötti résztvevőket és kerékpárjaikat kötelező módon járművekkel szállítjuk el Bánffyhunyadtól Körösfőig, mivel az E60 nemzetközi műútnak ezen a részén veszélyes kerékpárral közlekedni. A szállítás ezen a szakaszon ingyenes.
  • A törvény egyértelműen tiltja a 14 év alatti kiskorúak közutakon kerékpárral való közlekedését, ezért 14 év alatti gyermekek nevezését a Jókai kerékpáros túrára nem fogadjuk el. Lásd: 2018-as Közlekedési Törvény (195/2002. sz., 2018-ban újraközölt és frissített Sürgősségi Kormányrendelet, V. fejezet, 3. rész, 70. cikkely, (2) bekezdés: „Kerékpárnak közúton való vezetéséhez a vezetőnek legalább 14 évesnek kell lennie.”).
  • Amennyiben a túra valamelyik résztvevője mint kísérő, saját felelősségére, 14 év alatti gyermeket is hozna magával (a gyermek benevezése nélkül), kérjük, értesítse előre a szervezőket.

Mit biztosítunk a résztvevőknek?

A szervezők a túra résztvevőinek térképet, igazolólapot, valamint kérésre túrakalauzt és emlékpólót biztosítanak. A túrát teljesítőket oklevéllel és kitűzővel jutalmazzuk.

  • A résztvevőknek az 1. ellenőrző pontnál (Havasnagyfalui (Mărişel) elágazás) energiapótlót (alma, banán, keksz, müzliszelet, nápolyi, krumplicukor, szőlőcukor) biztosítunk.
  • A Funtineli-tetőn (2. EP) szendvicseket osztogatunk (11:30–13:30).
  • Kalotaszentkirályon kürtőskaláccsal várjuk a kerékpárosokat.
  • Bánffyhunyadon a Kudor portán frissen sült fánkot fogyaszthatnak.
  • Körösfőn a megemlékező ünnepség végén minden résztvevőt szeretettel meghívunk egy meleg vacsorára a helyi Bartók Béla Művelődési Házba (19:00–20:15).
  • Minden ellenőrző pontnál biztosítunk folyadékot (vizet).
  • ÚJ! Ezentúl környezetvédelmi meggondolásokból az ellenőrzőpontokon nem biztosítunk eldobható műanyagpoharakat, ezért megkérünk mindenkit, hozzon magával kulacsot/poharat.

A rajtnál és az ellenőrző pontoknál tanulmányozni lehet a következő ellenőrző pontig vezető szakasz részletes nyomtatott térképét és útvonalprofilját.


Áthaladás az ellenőrző pontokon

  • Egy adott ellenőrző pont nyitvatartása azt az időszakot jelenti, amikor a pontbíró az illető ellenőrző ponton szolgálatot teljesít.
  • Minden ellenőrző ponton a megadott nyitvatartási időn belül kell áthaladni.
  • Amennyiben valaki túl későn érkezik, lehet, hogy már nem találja a helyén a pontbírót, ezért nem tudja majd lebélyegeztetni ellenőrzőlapját az illető ellenőrző ponton.
  • Határesetekben (kisebb előrelátható késések esetén) kapcsolatba kell lépni az esedékes ellenőrző pont pontbírójával.
  • Minden esetben, azok a részvevők, akik valamilyen okból nem tudják vagy nem akarják folytatni a túrát, KÖTELESEK erről értesíteni a szervezőket vagy pontbírókat.

Elsősegély-nyújtás

Az ellenőrző pontok elsősegély-nyújtó készlettel lesznek ellátva.
A túrát autóval végigkíséri egy elsősegélynyújtó csapat.
Mindenki felelős a saját testi épségéért, és szükség esetén, lehetőségei szerint, nyújtson segítséget túratársainak.
Ezért mindenkit arra kérünk, hozzon magával egy kis elsősegély csomagot, amelynek javaslatunk szerint a következőket kellene tartalmaznia: ragtapasz, fertőtlenítő szer (oxigénes víz, Rivanol-oldat, Betadine), Magnézium tabletta, kötszer.


Csomagszállítás

Igény esetén a szervezők vállalkoznak a résztvevők csomagjainak (1 db./fő) a rajt helyszínétől a célig való ingyenes elszállítására, ahol a cél-irodánál lehet majd ezeket átvenni. A szállításra átadott csomagokat a résztvevőknek a nevet és telefonszámot tartalmazó felirattal kell ellátniuk. A csomagban levő értéktárgyakért a szervezők nem vállalnak felelősséget.


Tájékoztatás a kerékpárok visszaszállítására vonatkozóan

A kerékpárok szállítása tehergépkocsikkal vagy kisteherautókkal történik.

Egy teherszállító járművel kb. 25–50 kerékpárt lehet szállítani, felállítva, egymáshoz rögzítve. Ez a szállítási mód kitűnően bevált az utóbbi kerékpáros teljesítménytúrák során. A kerékpárokat úgy pakoljuk fel, hogy a szállítás során lehetőleg ne kerüljön sor karcolásokra, egyéb apró felületi sérülésekre. Nagy figyelmet fogunk erre fordítani, de nem tudunk ezért teljes felelősséget vállalni! Annak, aki különösen érzékeny az ilyesmire, azt tanácsoljuk, hogy hozzon magával a rajthoz pl. egy könnyű lepedőt, pokrócot. Ezt tegye egy feliratozott zacskóba, a kísérő autók valamelyike elviszi a CÉLhoz, és ott majd ezzel leboríthatja kerékpárját, hogy megóvja a mellette levő bringákkal való érintkezés okozta esetleges sérülésektől. A célirodánál lehet igényelni a szervezőktől öntapadós papír fedőszalagot is a kerékpárvázak felületének az esetleges érintkezési pontoknál való védelmére.


Fényképek, videofelvételek

A rendezvény során a szervezők megbízásából fényképek és videofelvételek készülnek. A résztvevők beleegyeznek abba, hogy a róluk készült képeket, felvételeket a túra népszerűsítése céljából a szervezők felhasználják, a honlapon közzétegyék. A szervezők vállalják, hogy minden esetben közlik a képeket/filmeket készítő személyek nevét.


Bejelentések és panaszok

Amennyiben valaki a túra során nincs megelégedve bármilyen, a szervezők felelősségi körébe tartozó körülménnyel, kérjük, a célbíróktól igényeljen egy erre a célra készített nyomtatványt, és azt töltse ki, vagy írja meg panaszát e-mailben a szervezőknek. A túra után a beadványok a rendezvény főszervezőjéhez jutnak, aki a lehető legrövidebb időn belül személyesen válaszol minden panaszra.


Adatfeldolgozási tájékoztatás

A szervezők a résztvevők által a regisztrációs űrlap kitöltésével önként szolgáltatott adatokat feldolgozzák a következő célokra: a résztvevők nyilvántartása; a résztvevőre vonatkozó részvételi feltételek meghatározása; kapcsolattartás a résztvevőkkel a túra előtt, közben és után; fizetési bizonylatok kiállítása; a rendezvényen való részvétel nyomon követése és igazolása, statisztikák készítése a rendezvényen való részvételről, a résztvevők tájékoztatása az EKE-Kolozsvár 1891 további rendezvényeiről. A résztvevők, illetve képviselőik a regisztrációval hozzájárulnak közölt adataiknak a fentebbi célokra való felhasználásához.
A szervezők a feldolgozott adatokat biztonságos körülmények között, szigorúan bizalmasan kezelik, harmadik személyeknek át nem adják, kivéve szükséghelyzetben (pl. eltévedés, baleset) az illetékes hatóságoknak (pl. rendőrség, csendőrség, mentőszolgálat, hegyimentők).
A regisztrált személyek, illetve képviselőik kérhetik adataik törlését a szervezők nyilvántartásából, amennyiben a regisztrált személyek visszalépnek a rendezvényen való részvételtől, illetve a rendezvény lebonyolítása után. Az erre vonatkozó kéréseket e-mailen, a rendezvény e-mail címére kell küldeni.