Szervezői gondolatmorzsák a szezonnyitó Jókairól
2026. május 26.
Szerző: Kismihály Boglárka
Az idei túrát egy héttel későbbre időzítettük a várfalvi EKE-napok miatt, így több fontos eseménnyel is ütközött, ennek ellenére nagyon szép számban, 720-an bejelentkeztek a kolozsvári EKE évadnyitó és egyben legnagyobb teljesítménytúrájára. Mint utólag kiderült, óriási szerencsénk volt az új dátummal, hiszen mialatt az EKE-napi ünnepségen szinte végig zuhogott az eső, most szombaton csodás napsütésben indulhattak útnak a túrázók, s délután is csak egy gyors záport kellett elszenvedniük. A torockói célt pedig csak a zivatar erős szele érintette néhány csepp kíséretében, így az égiek ideális májusi időjárással ajándékozták meg a szervezőket és résztvevőket egyaránt.
Akárcsak előző években, a szervezési folyamat idén is bőven tartogatott megoldandó feladatokat és váratlan kihívásokat, így akármennyire is rutinosnak tűnhet kívülről a teljesítménytúra megvalósítása, valójában sosem lehet hozzászokni a járulékos stresszhez, a túlórákhoz, a kimerültséghez és a végeláthatatlan teendői listákhoz. Az idei egyik legnagyobb kihívást az jelentette, hogy még a túra hetén sem tudtuk, ki fogja felszállítani a Hordós-kút és a Székelykő ellenőrzőpontok bíróit. A CERT Transilvania önkéntesei sajnos idén nem tudtak segíteni más fontos események miatt, így napokon keresztül eredménytelenül egyeztettünk Lázok Leventével, aki mindent megtett, hogy találjon valakit. Végül az önkéntes csapatot is szembesítenünk kellett a reménytelen helyzettel, akik azonnal reagáltak, így pár órán belül sikerült is megoldani a Gordiuszi-csomót.
Mivel idén egy új ellenőrzőpontot is beiktattunk a Várfalva és Székelykő közötti hosszú szakaszon (Rakottyás néven), logisztikailag újabb kihívással is szembesültünk, hiszen meg kellett oldanunk a pontbírók, a sátor, a vizek és a kellékek kiszállítását az erdő szélére. Szerencsénkre kiderült, hogy egy nagyon jó minőségű makadámút vezet fel az illető helyre, így egy kisebb terepjáróval is meg tudtuk oldani a szállítást. Az új ellenőrzőpont természetesen a térképek, a digitális nyomvonalak, a túraleírások aktualizálását is maga után vonta, így egyre csak gyűltek az új feladatok. Ugyancsak újdonságnak számított, hogy a tavalyi tapasztalatok alapján kicsit átszerveztük a buszos szállítást, így izgultunk, hogy fog-e működni az új logisztika, ügyes önkénteseinknek köszönhetően viszont minden úgy ment, mint a karikacsapás.
Persze idén sem maradtak el a „sajnos lekéstem a jelentkezést” kezdetű telefonbeszélgetések, így a regisztráció lezárta után is szotyogtak a túrázni vágyók, a legextrémebb viszont az volt, amikor péntek este hívott fel valaki, hogy ő szeretne részt venni a biciklitúrán. Ugyancsak emlékezetes pillanat volt, amikor kiderült, hogy egy szerencsétlen félreértés miatt nem lettek megbígelve az igazolólapok, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy szépen össze lehessen hajtani őket, így vissza kellett sietni velük a nyomdába, ahol szerencsére még ott találtuk a speciális gép szakértőjét, így pillanatok alatt megoldódott a krízishelyzet. Pénteken a legnagyobb káosz és pakolás közepette pedig legalább hússzor csengett az EKE-telefon: voltak, akik lemondták a túrát, mások a buszok indulásáról érdeklődtek, s olyan is akadt, aki rájött, hogy rossz túrára jelentkezett be.
A túra napján is történt néhány váratlan helyzet, például amikor kiderült, hogy az utánfutót nem a bicikliseket szállító kisbuszhoz csatlakoztatták, vagy amikor kétségbe esve jelezték a Curmătura-nyereg pontbírói, hogy hamarosan elfogy a 18 darab 5 l-es palack víz, s még legalább harminc-negyven túrázónak át kell haladnia. De akkor is megállt bennem az ütő, amikor Várfalva fele tartva vettem észre, hogy a mindentudó listás mappám Szinden maradt, és a viharos erejű szél is rendesen ránk ijesztett, amikor majdnem felkapta az EKE-sátrakat a Tóbiás Ház udvarán. De említhetném a forgalmi dugóban rekedt kisbusz esetét is, amely nem ért volna Várfalvára 16 órára, így be kellett vetnünk helyette a hatvan személyes buszt, vagy amikor 19:01-kor érdeklődött az egyik biciklis, hogy mikor is fog indulni a busz, ami épp egy perce robogott ki Torockó főteréről.
Az i-re a pontot viszont kétség kívül az a két magyarországi Gy55-ös résztvevő rakta fel, akik 22:55-kor értek be a torockói célba, ezzel megdöntve az eddigi rekordokat. Összességében viszont sikeresnek könyvelhetjük el a rendezvényt, hiszen az eső szépen kikerülte Torockót, önkénteseink profin orvosolták a felmerülő problémákat, a zsíros kenyér és zöldhagyma kombó sosem esett még ilyen jól, a buszos logisztika olajozott gépezetként működött, a célt igazi fesztiválhangulatú zsongás jellemezte, az ízletes gulyásból mindenkinek jutott, senki nem balesetezett (leszámítva azokat a bicikliseket, akik megfürödtek egy-egy méretes tócsában, de nekik sem esett komolyabb bajuk), a nap végére pedig sikerült leszedni a jelzőszalagokat a teljes szakaszon, bevállalós önkénteseinknek hála, ami eddig sosem valósult meg a rendezvény történetében.
