Erdély tájain – Egy híján huszadik Jókai Mór Emlék- és Teljesítménytúra

szabadsag_logo.png

 2016. május 27.
Szerző: PÁL GYÖNGYI

A kolozsvári EKE 1998-ban, az 1848-as forradalom 150. évfordulója alkalmából rendezte meg először a Jókai gyalogos emléktúrát Kolozsvár és Torockó között. Azóta ez hagyománnyá vált, évről évre sikerült megszervezni, több távon is. Május 7-én immár tizenkilencedik alkalommal.

A teljesítménytúrák a turizmus sportosabb megnyilvánulásai, ezeken a túrákon hangsúlyozott szerepet kap a fizikai teljesítmény. Naptári időponthoz kötött a megrendezésük, azaz évente nagyjából állandó napon szervezik. A Jókai Mór-túrák esetében ez minden év május első szombatjára esik, lényegük, hogy szabályos nevezés után, a rendezők által kijelölt útvonalat kell végigjárni, meghatározott időn (szintidő) belül kell célba érni.

Jókai Mór, a magyar irodalom kimagasló alakja a régi EKE tiszteletbeli tagja volt, negyedik erdélyi útja alkalmával bejárta és az Egy az Isten című regényében elsőként írta le ezt a Kolozsvár–Torockó gyalogutat (1876-ban). Jókai romantikája, Tordai hasadék, Torockó, a „holdsziget”, ahol „kétszer kel fel a nap” és „az emberek csak egyszer szeretnek”, gyalogtúra olyan helyeken, ahol az embert annyira leköti a táj szépsége, hogy szinte a fáradságot vagy az éhséget sem érzi, komoly kihívást jelent a turizmus kedvelőinek.

A teljesítménytúra megvalósítása igazi csapatmunka volt. A főszervező Bagaméri Tibor, de közel negyvenen vettünk részt a túra előkészítésében és lebonyolításában; menet közben igyekeztünk megoldani a felmerülő problémákat. A rajtvonalakhoz a résztvevőket autóbusz szállította, amely reggel hat órakor indult Kolozsvárról, a Széchenyi (Mihai Viteazul) térről a Silva kempinghez. Aztán a többi indítóponthoz, Szindre és Várfalvára, este pedig Torockón várta a Kolozsvárra visszautazókat.

Teljes cikk »

Honlapjaink fejlesztésének támogatói:
Communitas alapitvány Bethlen Gábor alap