Szalagozás, juhnyáj, éjszakába nyúló beszélgetés – önkéntesként
2026. szeptember 18.
Szerző: Gál Réka
A Kós Károly Emlék- és Teljesítménytúra hosszú biciklis távja egyet jelent a legnehezebb EKE-biciklitúrával – legalábbis nálunk. Nem meglepő hát, hogy egyáltalán nem fűlt a fogam ahhoz, hogy ezt letekerjem.
Az eddigi túráinkon jellemzően az volt, hogy férjemmel elosztottuk a gyermekeket: a két nagy vele tekert, a kicsi velem gyalogolt. De mivel most a 12 éves kicsi is átnyergelt biciklire, lehetőségem nyílt igazándiból önkénteskedni, nem csak úgy félig-meddig, mint amikor fél szemmel a gyermeket nyomkövettem.
Szalagozás hőségben
A túrát megelőző szombaton volt a szalagozás. Timivel, kedves volt tanítványommal jártunk be, és jelöltünk ki egy, a gorbói országúttól a kalotanádasi útig terjedő, hosszabbacska, kb. húsz kilométeres szakaszt kutyariasztóval, metszőollóval, festékspray-vel és gumicukorral felszerelve. Gyerővásárhelyen fejbe vágott a hőség, zsémbesek voltunk rendesen. Aztán megtaláltuk a kisboltot, s benne az életmentő Radlert. Így már ismét lelkesen folytattuk az utunkat. Odafigyelős volt a feladatunk, az útvonalnak mindig jól felismerhetőnek kellett lennie. Bár van app, track és nyomtatott térkép, azért sokaknak biztonságot nyújt a szalag látványa, amikor fáradtan próbálnak eligazodni az egyik elágazásnál. Amennyire tudtuk, még a bicusok látóterébe lógó ágakat is visszametszettük.
Ellenőrzőpontom a jegenyei útnál
A túrát megelőző napon az EKE kolozsvári székhelyén átvettem a gondosan előkészített felszerelést. Megy itt minden, mint a karikacsapás – nyugtáztam magamban. Hajnali négyig. Amikor is arra riadtam, hogy Györgyfalván esik. A bennem szunnyadó anyatigris rögtön át akarta írni a kicsi fiamat a rövid távra. Aztán amikor hatkor leszállítottam a családot a Kakasos templomhoz, úgy döntöttünk, marad az eredeti terv: az 53/62 km-es.
A jegenyei ellenőrzőpont 11-kor nyitott hivatalosan, ám társammal, Ágival valamikor tíz után már kint voltunk: tábláztunk, sátrat vertünk, ordát ettünk, cidriztünk. Alig végeztünk a szöszmötöléssel, meg is érkeztek első „látogatóink” – egy egész juhnyáj. Nevettünk is azon, ahogy tisztes távolságból, szép sorban felállva méregettek bennünket.
Az ellenőrzőpontok, az önkéntesek összehangoltan, rutinosan dolgoztak ezúttal is. A pontbírók folyamatosan közvetítették a friss adatokat: X szám nem indult, Y számú résztvevő kiszállt, ne várjátok, XY más útvonalon folytatja. Lassan aztán szállingózni kezdtek a hosszú távok résztvevői: az 53/62 kilométeres biciklisek és az 52/58 kilométeres gyalogosok. Hitetlenkedéssel vegyes csodálattal néztem őket, ahogy nyakig sárosan, vizesen befutottak – volt abban valami megfoghatatlanul szép, ahogy a kimerültség, az elszántság és az eufória egyszerre ült ki az arcukra. Közben persze mi tagadás, végig aggódtam a kicsi fiam miatt. Aztán érkezett a hír: Bendegúz zsíros kenyeret eszik Gyerővásárhelyen, s közben legényest meg széki sűrűt táncol. Akkor nagy baj nem lehet – gondoltam.
A műszak lejárta után indultam is Sztánára, a Szentimrei-villához. Itt nagy szeretettel várt mindenkit Szabó Zsolt és Szász Csilla, valamint a híres-neves túrós puliszkájuk – ennél finomabbat sose ettem. A családom hazaindult, én pedig ott maradtam a többi önkéntessel rendezgetni. Néhányan ott is aludtunk, az éjszakába nyúló beszélgetést és rendkívüli házigazdáink vendégszeretetét élvezve. Vasárnap felcihelődtünk, logisztikáztunk egy keveset, hogy hol lesz a terepjáró és a sárga duba, majd kezdődött a szalagleszedés.
Szalagszedés ragyogó időben
A Riszeg-tetőtől Gyerővásárhelyig szedtük vissza Bogival a szalagokat, a másik csapat, Ágnes és András pedig a Riszeg-tetőtől Zsobokig a Varjúvár érintésével. Ragyogó idő volt, az előző nap morózus időjárásának nyoma sem maradt már. Azt csak próbatételül küldte túrázóinkra a fennvaló, hogy egész biztosan ne feledjék soha az idei Kós-teljesítménytúra napját: 2026. szeptember 12.
