Bánffy Miklós (1873–1950)

Az Erdélyi Kárpát Egyesület – Kolozsvár 1891 újabb emlék- és teljesítménytúrájának névadója a kolozsvári születésű író, politikus, Bánffy Miklós. A bonchidai kastély, valamint a kolozsvári Tholdalagi–Korda-palota utolsó tulajdonosának ősei már a tizenötödik századtól jelen vannak Bánffyhunyadon és környékén. A fiatal Bánffy Miklós kamaszéveiben nyaranta egy hónapot töltött a Sebesvárhoz közeli Remetén, ahol a nagyapja lakott. Ekkor lett szerelmese a környék hegyeinek.

„Széjjelterjedve hosszan, három tompa sátrával a Vlegyásza végigüli délen az egész látóhatárt. Egy-egy hómező fehérlik az oldalán és gyalogfenyőfoltok. Más semmi. Nincs domborúsága. Egyetlen halovány szürkeség, akárha felleg volna. Ő uralkodik az egész tájon magasztos fönségben. Nem csoda, hogy az ősnépek úgy hitték: az istenek laknak a nagy hegyek ormán. (...) Akkor jártam be a Kalotaszeget. Bebarangoltam sok mindent. Hunyadon túl el Sárvásárra, Körösfőre. (...) Máskor másfelé. Át a Kőhegy oldalába, ahol a szirt derekában az a kis tó ül. Iszonyú mély. Üvegtiszta vizében gőték, acélfekete, kissé bőre szabott gúnyában. Széles, hullámos térségre lát onnan az ember. A Kalotaszeg legtágasabb részére. Emlékeimben aranysárgának látom, mert aratás előtt vagyunk, csupa búzaföld, el, messze, a bikali kaptatóig, a hunyadi szőlőkig. Emlékeimben így maradt meg a Kalotaszeg. Mintha aranysárga volna, mintha mindig sütne reá a nap.” (Bánffy Miklós: Gyermekkori emlék)

A Vlegyásza-hegységben még az 1921-es földreform után is 2694 hektár erdőbirtokkal rendelkező Bánffy Miklós többször járt a havason. Mindezt levéltári források igazolják, valamint műveinek gyönyörű természetleírásai, amelyek helyszínei az erdőbirtokhoz tartozó Gyálu Boti, a retyiceli vízesés, a Fehér-kövekhez vezető Vále Száka, Szkrind, Meregyó, Kalota.
Kolozs vármegye és Kolozsvár egykori főispánjára, az Erdélyi Szépmíves Céh kiadóvállalat elnökére, az Erdélyi Helikon folyóirat főszerkesztőjére, a marosvécsi Helikon-találkozók egyik szervezőjére méltán lehetnek büszkék a kolozsváriak, akik az ő közbenjárásának köszönhetik, hogy a második világháború idején a város megmenekült attól, hogy fronttá váljon.
Bánffy Miklós emlékezete azonban a teljes magyarság számára is fontos, hiszen ő az, aki a budapesti Operaházban bemutatta Bartók műveit, illetve az ő érdeme, hogy 1921-ben Sopron népszavazás útján Magyarországhoz került.
Az Erdélyi történet című regénytrilógiájának angol, francia, spanyol és olasz fordításai nemzetközi hírnevet szereztek a szerzőnek, és ilyenformán nemcsak neki, hanem Erdélynek is, ahová Bánffy Miklós mindig visszavágyott.

„... a derűs olasz ég alól, a párizsi elfinomult nemzetköziségből, a magyar főváros nyújtotta magas pályalehetőségek közül mindig visszavágyott, mindig visszatért ide, mintha titkos erő vonzaná, mintha fontos keresni- és betöltenivaló hívná (...) lelke legmélyén erdélyi, és egyenes kivetítése, késői, de közvetlen hajtása annak a nemzedéknek, amely századokkal ezelőtt itt Erdélyben bontatlan intellektussal és akarattal történelmet s műveltséget teremtett.”
(Kuncz Aladár: Kisbán Miklós. Ellenzék, 1923. okt. 14.)

Összeállította: Daray Erzsébet