Szabályzat

  • Kérjük a résztvevőket, hogy NE késsenek a RAJTnál.

  • A maraton teljesítését akkor ismerjük el, ha a résztvevő szabályosan nevezett, és minden ellenőrző ponton rögzítette áthaladási idejét a SI-carddal.

  • A maratonon mindenki a saját felelősségére indul, a szervezőktől kártérítés semmilyen címen nem igényelhető.

  • A maraton részben tájvédelmi területen halad, annak természeti értékeit őrizzük meg, hogy ugyanolyan szép maradhasson, mint amilyen most!


Versenykategóriák

•    női/férfi < 30 év – 1992-ben és utána születettek
•    női/férfi 30–39 év – születési év: 1982–1991 inkluzív
•    női/férfi 40–49 év – születési év: 1972–1981
•    női/férfi 50–59 év – születési év: 1962–1971
•    női/férfi 60+ év – születési év: 1961 és korábbi
•    váltó – 3 tagú, bármilyen összetételű csapatok

A Kós Ultramaraton teljesíthető egyéni futóként vagy 3 tagból álló váltóban. A váltási pontok: Gorbói országút (3. EP) és Jegenyei út (5. EP).

Ezeken a pontokon a beérkező versenyző átadja a nála levő SI-cardot az ott várakozó csapattársának, aki azzal tovább indul. A csapat eljuttatása a váltási pontokba a versenyzők feladata, de igénybe vehetik a szervezők segítségét és a rendelkezésre álló szállítási eszközöket.  
Az ultramaraton ideje alatt a részt vevő futók részleges önállósági módban vannak. Ez azt jelenti, hogy a megjelölt pontokban rendelkezésükre áll ivóvíz, energiaital, élelmiszerek, gyümölcsök. Ezen pontokban igénybe vehető külső segítség is. Azon pontokban, ahol nincs ellátás, csak víz, valamint az útvonal teljes hosszán a versenyző önmagára van utalva, csak a nála levő élelemmel, itallal, felszereléssel gazdálkodhat.


Időmérés: Sport Ident-card rendszerrel

A Sport Ident (SI) a tájfutásban alkalmazott időmérő rendszer. A card egy ujjon viselhető elektronikus eszköz, amely rögzíti és tárolja az ellenőrző pontokban elhelyezett jeladók adatait, ezek a célban letöltésre kerülnek, és ez alapján készül el az eredménylista. Minden versenyző használhatja saját SI-cardját, amennyiben rendelkezik azzal. Ebben az esetben a regisztráció során a megfelelő rovatba be kell írnia annak számát. Amennyiben nem rendelkezik saját SI-carddal, kölcsönözhet egyet a szervezőktől. Amennyiben nem jelzi a SI-card számát a regisztrációkor, automatikusan kiosztunk egyet az illető versenyzőnek. A SI-card kölcsönzésének plusz költsége nincs. Biztonsági okokból, mivel egy értékes eszközről van szó, letéti díjat kérünk minden olyan versenyzőtől, aki nem a saját SI-cardját használja. A letéti díj összege 150 RON, ezt a SI-card átvételekor kell készpénzben befizetni, a célba érkezés után pedig az eszköz leadásakor mindenki visszakapja. A SI-cardot minden ellenőrző pontban be kell helyezni az ottani pontbíró mellett levő jeladó állomásba adatrögzítés céljából. A sikeres adatrögzítést hang- és fényjelzés igazolja. A célban át kell adni a SI-cardot a versenybírónak, aki beolvassa az adatokat, ellenőrzi azokat, és egy nyomtatott lapot ad ki a versenyzőnek, amelyen szerepel minden ponton való áthaladás ideje. A rendszer ezen adatok alapján állítja ki az eredménylistát. Amennyiben egy vagy több ellenőrző pont adatai nem szerepelnek a listán, az úgy tekintendő, hogy a versenyző nem érintette az illető pontot. Ez a versenyből való kizárást vonja maga után.


Útvonal és felszerelés

A Kós egyéni Ultramaraton útvonala azonos a Kós Gyalogos 52 túra útvonalával, míg a váltó a Kós Gyalogos 58 túra útvonalával egyezik meg. Az ellenőrző pontok is megegyeznek.
•    A maraton útvonalának részletes leírását a Túrakalauz/túratérkép tartalmazza.
•    Szükséghelyzetben (pl. szélsőséges időjárás) a szervezők fenntartják a jogot a maraton útvonalának megváltoztatására, illetve a maraton egészének vagy egyes szakaszainak törlésére.

Kötelező felszerelés
Rajtszám, SI-card, ivókulacs min. 0,5 l vízzel. Ezek meglétét a versenybírók bármely pillanatban ellenőrizhetik. Hiány esetén a résztvevő kizárható a versenyből.

Ajánlott felszerelés
Ajánlott vízhatlan széldzseki, hosszú ujjú meleg felső, vékony szupranadrág, túlélési fólia extrém időjárási viszonyok esetére. A túrabot használata biztonságosabbá teszi a meredek részeket. Síp és elemlámpa jeladásra alkalmas ajánlott felszereléstárgy.


Kiskorúak részvétele az ultramaratonon

  • A kiskorú (18 év alatti) nevezők esetén a szülőnek/gyámnak alá kell írnia egy nyilatkozatot a kiskorúnak a rendezvényen való részvételére vonatkozóan, és ezt kötelezően el kell küldenie a rendezvény előtt (augusztus 8-ig) e-mailben a szervezőknek (teljesitmenyturak@ekekolozsvar.ro). A nyilatkozat űrlapja letölthető innen.

  • A 14 év alatti kiskorút kísérő felnőttnek alá kell írnia egy nyilatkozatot a kiskorú kíséretére vonatkozóan. A regisztráció során megadott adatokkal automatikusan kitöltött nyilatkozat aláírható a rajtnál. Aki szeretné a nyilatkozatot előre elolvasni, aláír(at)ni és a rendezvény előtt e-mailben (teljesitmenyturak@ekekolozsvar.ro) elküldeni a szervezőknek, az letöltheti az űrlapot innen.


Áthaladás az ellenőrző pontokon

  • Egy adott ellenőrző pont nyitvatartása azt az időszakot jelenti, amikor a pontbíró az illető ellenőrző ponton szolgálatot teljesít.

  • Minden ellenőrző ponton a megadott nyitvatartási időn belül kell áthaladni.

  • Amennyiben valaki túl későn érkezik, lehet, hogy már nem találja a helyén a pontbírót.

  • Határesetekben (kisebb előrelátható késések esetén) érdemes megpróbálni kapcsolatba lépni az esedékes ellenőrző pont pontbírójával!


A maraton FELADÁSA, KISZÁLLÁS a maratonról

Azoknak a résztvevőknek, akik valamilyen okból nem tudják, vagy nem akarják folytatni a versenyt, a következő (autóval is könnyen megközelíthető) helyeket ajánljuk kiszállásra: Kapulat-nyereg, Gorbói országút (3. EP), Gyerővásárhely, Jegenyei műút (DJ 108C), Körösfő-Kalotanádas (Nadăşu) (DC 135) út, Riszeg-tető (innen gyorsan le lehet ereszkedni Körösfőre).

Minden esetben, azok a részvevők, akik valamilyen okból nem tudják, vagy nem akarják folytatni a maratont, KÖTELESEK erről értesíteni a szervezőket vagy pontbírókat (szükség esetén mindegyik ellenőrző ponthoz el tudunk jutni autóval).


Fényképek, videófelvételek

A rendezvény során a szervezők megbízásából fényképek és videó felvételek készülnek. A résztvevők beleegyeznek abba, hogy a róluk készült képeket, felvételeket a maraton népszerűsítése céljából a szervezők felhasználják, a honlapon közzétegyék. A szervezők vállalják, hogy minden esetben közlik a képeket/filmeket készítő személyek nevét.


Bejelentések és panaszok

Amennyiben valaki a maraton során nincs megelégedve bármilyen, a szervezők felelősségi körébe tartozó körülménnyel, kérjük, a torockói célbíróktól igényeljen egy erre a célra készített nyomtatványt, és azt töltse ki, vagy írja meg panaszát e-mailben a szervezőknek. A maraton után a beadványok a rendezvény főszervezőjéhez jutnak, aki a lehető legrövidebb időn belül személyesen válaszol minden panaszra.


Adatfeldolgozási tájékoztatás

A szervezők a résztvevők által a regisztrációs űrlap kitöltésével önként szolgáltatott adatokat feldolgozzák a következő célokra: a résztvevők nyilvántartása; a résztvevőre vonatkozó részvételi feltételek meghatározása; kapcsolattartás a résztvevőkkel a maraton előtt, közben és után; fizetési bizonylatok kiállítása; a rendezvényen való részvétel nyomon követése és igazolása, statisztikák készítése a rendezvényen való részvételről, a résztvevők tájékoztatása az EKE-Kolozsvár 1891 további rendezvényeiről. A résztvevők, illetve képviselőik a regisztrációval hozzájárulnak közölt adataiknak a fentebbi célokra való felhasználásához.
A szervezők a feldolgozott adatokat biztonságos körülmények között, szigorúan bizalmasan kezelik, harmadik személyeknek át nem adják, kivéve szükséghelyzetben (pl. eltévedés, baleset) az illetékes hatóságoknak (pl. rendőrség, csendőrség, mentőszolgálat, hegyimentők).
A regisztrált személyek, illetve képviselőik kérhetik adataik törlését a szervezők nyilvántartásából, amennyiben a regisztrált személyek visszalépnek a rendezvényen való részvételtől, illetve a rendezvény lebonyolítása után. Az erre vonatkozó kéréseket e-mailen, a rendezvény e-mailcímére kell küldeni.

Honlapjaink fejlesztésének támogatói:
Communitas alapitvány Bethlen Gábor alap