Médiavisszhang

Apariții mass-media

Toate reportajele sunt în limba maghiară.

Elektromos biciklivel a Jókai Teljesítménytúrán: kevés élvezet, annál több megpróbáltatás

 

Szabadság logó

2022. május 23.
Szerző: Kiss Olivér

Igaza van a Kolozsvár Teker (Clujul Pedalează) bringás klub alapítójának és elnökének, Kertész Leventének: nem az számít, mennyi idő alatt hány kilométert tekerünk, valójában a teljesítmény is mellékes, a legfontosabb az, mennyit nevetünk, amikor együtt bringázunk a kisebb-nagyobb társasággal. Jómagam csupán 11 kilométeren át nevettem, mert Csürülyén (Ciurila) elektronikai üzemzavar miatt feladta az árammeghajtású bicikli elektromotorja, ami azt jelentette: az EKE Kolozsvár 1891 által május 14-én szervezett Jókai Mór Emlék- és Teljesítménytúrán a 82 kilométert eléggé megszenvedtem. Ennek ellenére a sokk után rekord sok volt a nevetés, viccelődés… És üzemzavar ide vagy oda, a kerülők ellenére (inkább aszfalton haladtunk) csapatunk nem lett utolsó…

Lévén, hogy a korábbi években szinte az összes gyalogos útvonalat kipróbáltam már, de a bringás túrán is voltam néhányszor, az ultramaraton pedig egyáltalán nem az én műfajom, gondoltam egyet: kölcsönkértem egy Fivestars márkájú elektromos biciklit, hadd lám, milyen élmény ilyen típusú bringával megtenni a Kolozsvár–Torockó útvonalat. Pontosan egy héttel a Jókai-túra előtt szintén Kertész Leventével és kedves feleségével, Adelával hosszú és aránylag nehéz bringatúrán vettünk részt (Gyalu/Gilău – Havasnagyfalu/Mărişel – Meregyó/Măguri Răcătău), amely során körülbelül egy órát esőben tekertünk, a víz pedig valahogyan beszivárgott az elektromos bicikli akkumulátorába vagy a vezérlőjébe, az elektromotor pedig emiatt leállt. A szakemberek hiába takarították ki, szárították meg az elektronikai rendszert, szigetelték szilikonnal a vezérlőt, mi több, cseréltek ki alkatrészeket benne, a Jókain az üzemzavar ismét jelentkezett.

Tizenegy kilométer után megáll az elektromotor

Szombaton reggel hétkor a belvárosból lebringáztam az EKE Kolozsvár 1891 székházához, átvettem az igazolólapot és a térképeket, 7 óra 21 perces indulással pedig kitekertem az Unirea sportcsarnoknál található első ellenőrzőponthoz (a sok duma miatt csak 7:51 érkeztem), itt pedig Levente barátommal és feleségével, valamint ismerőseivel, Előddel és Zolival találkoztam: együtt vágtunk neki az útnak. Mivel néhány órával korábban jelentős mennyiségű csapadék esett le, úgy döntöttünk, inkább az aszfalton haladunk, nem az erdőn keresztül vágunk át. Tudtuk, hogy kerülő, ám a villanyáram jelenléte adta „erősítés” tudatában ennek a részletnek nem tulajdonítottunk figyelmet. A bükki kempingnél található ellenőrzőponthoz 8 óra 23 perckor értünk fel, innen pedig a csürülyei tó irányába tekertünk. Azaz tekertünk volna, de a Kis Magura-csúcs közelében található letérőnél leállt az elektromotor. Ketten is próbáltak lelket lehelni bele, sikertelenül. Azonnal átvillant az agyamon: vissza kell fordulnom, hisz még legalább 70 kilométeres táv áll előttem, márpedig az elektromos rásegítés nélkül a 25 kilogrammos biciklit igen nehéz lesz használni: olyan így tekerni, mint szervokormány nélkül gépkocsit vezetni vagy behúzott kézifékkel tolni az autót… Gondolataimat nem mondtam el hangosan. Arra számítottam, hátha valamilyen csoda folytán helyrejön a bringa – egyébként Várfalva után valóban bekapcsolt alkalmanként –, s ha mégsem, akkor legrosszabb esetben késő estére kizárólag az aszfalton haladva mégiscsak Torockóra érek…

Kihagyott vagy felcserélt ellenőrző pontok

Túratársaim is bátorítottak, nekivágtunk hát az útnak. Szerencsére hosszabb ideig ereszkedők sorozata következett, a nehéz bringa jól nekilódult a lejtőn, elsőként értem az aljba. Kihagytuk az Adrenalin Parknál és a Hordos-kútnál található ellenőrzőpontokat, az észak-erdélyi autópálya mellett haladva 10 óra 51 perckor megérkeztünk a Túri-hasadékba, majd 10 óra 17 perckor a Tordai-hasadékba, 11 óra 20 perckor pedig a szindi paplakhoz is. Valóban: más sorrendben érintettük az ellenőrzőpontokat. Mészkő következett, majd egy eléggé hosszú makadámút Várfalváig (12:45). Az EKE-várnál felállított ellenőrzőpontnál sokan nagyot néztek: tele akkumulátorral érkezett meg az elektromos bicikli, ez mégis hogyan lehetséges?! Az GPS szerint eddig 70.2 kilométert tekertem… A neheze csak most következett: aszfaltúton Csegez, majd innen fel a Székelykőre. Maga a Golgota volt ez a hely, igen nehéz volt feltolni a súlyos biciklit… Az ellenőrző ponthoz 15 óra 6 perckor érkeztünk meg, a GPS azt mutatta, eddig a pontig összesen 82.6 kilométert tettünk meg. Felüdülés volt végigbringázni a gerincen, sőt, az addig elviseltekhez képest valóságos élvezet volt leereszkedni az erdőben Torockószentgyörgyre. Eszembe jutott, amikor néhány évvel ezelőtt az ereszkedő előtt kapott el az eső bennünket, Mátis Anikó igen tapasztalt bringás társammal sok helyen a biciklik mellett haladva jöttünk le az erdőben, a mezőn pedig olyan sár volt, hogy jóval a kukoricás előtt kerekeink teljesen tele lettek sárral, már nem is forogtak: hátunkon vittük el őket a településig. Itt valaki segítségével megmostuk a drótszamarakat… Most szerencsére nem volt sár, a célban 17 óra előtt került színes öntapadós az igazolólapunkba. A megpróbáltatás után nagyon jól esett a sör, a bor, ismét a sör, s aztán végül a bor. Egészen az utolsó busz indulásáig…

Teljes cikk »

Szervezői szemmel a rekordokat döntögető Jókai teljesítménytúráról

 

Szabadság logó

2022. május 20.
Szerző: Kismihály Boglárka

Idén 578 résztvevő teljesítette a Jókai túrát gyalogosan, kerékpárral vagy szaladva, összesen mintegy 17.884 km-t megtéve a Kolozsvár és Torockó közötti rövidebb-hosszabb távokon. Legkisebb hősünk az alig három hónapos Molnár Ünige volt a Várfalva–Torockó útvonalon, akit szülei először vittek ilyen hosszú túrára. Ugyancsak rekordszámúra sikeredett a megvásárolt vízmennyiség és a lefőzött krumpligulyás, de Sztranyiczki Gábornak, az ultramaraton nyertesének is pályarekordot sikerült szaladnia 5 óra 39 perccel. Talán abból is történelmet írtunk, hogy minden résztvevőnek sikerült szárazon megúszni a túrát, hiszen az égiek megkíméltek az ijesztő esőfelhőktől.

Szervezőként számomra mégis az jelentette a legnagyobb rekordot, hogy idén sikerült időben lezárnunk a regisztrációt, időben megrendelnünk a pólókat és nyomtatványokat, péntek délután helyett már kedden megvásároltuk a vizet és energiapótlót, a résztvevőknek szánt indítócsomagok pedig a késői péntek éjjel helyett már csütörtök estére elkészültek. Amikor péntek este átvette az indítóbíróknak szánt kellékeket, Kerekes Kinga önkéntesünk poénosan meg is jegyezte, hogy valamit elrontottam, mert hiányérzete van: semmi káosz, csak az üres terem. Addigra nekem is sikerült picit lenyugodnom és kiengednem a szervezéssel járó stresszt, érezve, hogy a kitartó munkának meglett a gyümölcse. Annak is örültem, hogy nem hajnali 3-kor fogok hullafáradtan ágyba dőlni, hanem talán már éjfél előtt az igazak álmát aludhatom, ám túlstimulált agyam erről másként vélekedett.

Mit keres 96 kerékpáros az EKE-iroda udvarán?

Szombat hajnali fél hatkor kissé fájó szívvel és komótosan válok meg puha ágyamtól, de nincs más választás, cselekedni kell, hogy időben odaérjek a kerékpárosok indításához. Szorgos önkénteseim, Anikó, Karolina és Tamás is időben megérkezek, így nekiállhatunk a teendőknek: kiaggatjuk a molinókat a kapura, elhelyezzük a regisztrációs asztalt és az indítócsomagokat az udvaron, pontban 7-kor pedig elkezdjük az indítócsomagok (igazolólap, térkép, biciklis rajtszám) átadását a közel 100 biciklis résztvevőnek. Közben megérkezik túraszolgálatos orvosunk, Páll Zoli, aki nagyon fontos baráti összejövetelről mondott le csak a kedvünkért (utólag is nagy köszönet!). A csapat most már teljes, lassan indulhatunk is Szindre, majd Várfalvára, előtte viszont még gyorsan felhívjuk azokat, akik nem jelentek meg a rajtnál, hogy érdemes-e még várnunk rájuk. Aki ismer, tudja, hogy a vezetéssel még mindig nem vagyok nagy barátságban, így a gyomoridegemet csak fokozza, hogy kissé fáradtan kell volánhoz ülnöm. Természetesen egy falat sem ment le a torkomon reggel, gondoltam, majd Várfalván falatozom a résztvevőnek szánt hagymás zsíroskenyérből vagy az energiapótlókból.

Szindről és Várfalváról közel 430 gyalogos indul

Első állomásunk Szind, ahol néhány résztvevő már az üzlet/kocsma teraszán melegít be a nagy próbatételre, én az autóból kiszállva kicsit bénáskodom az egymásba ragadt dobozokkal, de Zoli gyorsan segít. Az unitárius parókia udvarán minden rendben: a sátrak állnak, az Urák család és Venczel Enikőék mosolyogva fogadnak, a Gy30-asok és Gy17-esek tömege már szétoszlott, az idősebb EKE-tagok szorgalmasan kenegetik a kenyereket a konyhában, köztük Nagy Lajos és felesége, Kelemen Magda és Pálfalvi László. Pethő Adél barátnőm is megölelget, kérdezi, sikerült-e többet aludni, mint tavaly, aztán ugrás is vissza az autóba, igyekszünk Várfalvára segíteni a Gy10-esek indulásánál, akik több mint 300-an regisztráltak. A Tordai-hasadék fele haladva néhány gyalogost magunk mögött hagyunk, a telefonom párszor felcsörren, de a vezetésre hivatkozva inkább nem veszem fel. A túra hetén nagyjából 40-szer csörrent meg az EKE-telefon, a sajátomra csak pénteken 19 hívás érkezett... Várfalván az EKE-Várhoz vezető utcába érve vidáman köszöntenek a zöld pólós önkéntesek, Huni és Attila, akik kérésemnek megfelelően ügyesen irányítják a forgalmat, közben Bogya Zoli is megérkezett a Bükki Kempingtől Ferencz Lórival, ahonnan a Gy55-ösöket és a hat szem maratonistát indították Kerekes Kinga és Kovács Kati koordinálásával. Az EKE-Várnál is minden rendben, a molinók szépen kifeszítve, a sátrak, regisztrációs asztalok a helyükön, a szorgos önkéntesek pedig Ádám Gábor igazgatásával indítják a legrövidebb túraváltozat résztvevőit. Az idősebb EKE-tagok is berendezkedtek és Fehér Zsuzsa vezetésével már nekiláttak a hagymapucolásnak, a kenyérkenegetésnek. Néhány kérdés érkezik felém az önkéntesektől, majd Sipos Árpival, a Székelykő pontbírójával megbeszéljük a forgatókönyvet: a CERT Transilvania önkéntese viszi fel őket profi terepjáróján mind a harmincszor 6 liter vízzel és a sátorral együtt, este pedig le is hozza őket. Ezután megjelennek a Maszol újságírói Lőrincz Annával az élen, akivel gyorsan meg is ejtjük a beígért videós interjút. Még egy gyors fuvar Szindig, ahol reggel véletlenül túl sok kenyeret hagytak, útközben Fazakas Feri hív a Hordós-kút ellenőrzőponttól, hogy visszafelé leszedik a jelzőszalagokat Názár Erzsébettel és Szilágyi Bandival. Amint visszaérek Várfalvára a nagy csapat indul át Torockóra: az önkéntesek a Quadrion egyik buszával, Boér Botond és Cuzdorian Tamás a jól megpakolt dubával, én pedig a kisautóval. Az Aranyos-völgyén gurulva kissé aggódva figyelek fel a sötét fellegekre és erősen imádkozni kezdek magamban...

Minden út Torockóra vezet: gulyás és jó hangulat a célban

Torockóra picit késve érkezünk, pár perccel 13 óra előtt az első futó, Sztranyiczki Gábor már a célban vár ránk, Botond pedig gyorsan előbányássza a dubából az SI-card olvasót, hogy rögzítse az adatait. A Barabás Ibolya vezette hölgytársaság birtokba is veszi a konyhát, keresik a gázpalackot, nem találják, meglesz, de üres, ja, nem, még félig tele, így Nagy István Bajusz, aki Kovács Evelinnel és Kasza Izával érkezett az Adrenalin Park ellenőrzőponttól, gyorsan segít is beszerelni. Közben próbálom koordinálni az embereket: a szerevezési kellékeket vigyétek a kultúrotthonba, az asztalokat és sátrakat az udvarra, itt fogadjuk az érkező gyalogosokat, bringásokat és futókat, itt lesz az utazási iroda, itt pedig az EKE-bazár. Minden sínen, az önkéntesek ügyesen, önállóan feltalálják magukat, mindent megoldanak, így rövidesen felkészülten várjuk a fáradt túrázókat. Lőrincz Feri is megérkezik 14 óra előtt a kisbusznyi krumpligulyással (ekkora mennyiséget életemben nem láttam), így a hölgyek neki is látnak a munkának. Közben Szabó Lilla, Adrien és Laca is megérkeznek a Túri-hasadék ellenőrzőponttól, így át is adom nekik az utazási iroda vezetését, ahol összesítik a beérkező túrázók igényeit: ki, mikor, melyik busszal szeretne visszautazni Várfalvára, Szindre vagy Kolozsvárra. Megnyugtató, hogy mindenki tudja a dolgát, kellően le vannak osztva a feladatok, így jut időm foglalkozni a megérkezett mentősökkel, pár szót váltani támogatóinkkal, felcímkézni a kupákat és érmeket, megírni az önkénteseknek az emléklapokat. Sajnos két szerencsétlenség történik: egy hölgy kificamítja a bokáját a Székelykő nyergében, de a CERT-es önkéntes gyorsan le is hozza a mentőhöz, egy másik hölgynél viszont törést állapítanak meg, vele a Nagyárkon lefelé történik a baleset, rajta a hegyimentők segítenek, majd a hivatalos mentőszolgálat. Amint beérkezik az összes futó, Bogya Zoli segít az eredményhirdetésben, mindenki megkapja a megérdemelt érmet és kupát. A hölgyeknél az egyedül induló Manea Andrea viszi el az első díjat, a férfiaknál pedig Sztranyiczki Gábor, Papp Csaba és Poting Răzvan lesznek a dobogósak, őket követi Molnár Tibor és Manea Cristian.

Nagy hajrá az utolsó 100 méteren

Ádám Gábor aggódva hív fel hat óra felé, hogy néhány magyarországi résztvevő a kérése ellenére is nekivágott Várfalváról a Székelykőnek, így várhatóan csak 9-10 óra felé érkeznek a célba. Közben lassan megtelnek a buszok, fogynak az oklevelek és jelvények, a fazekak is ürülnek, de még így is nagy mennyiség érintetlen marad, elajándékozzuk a Kis Szent Teréz Gyermekotthonnak. Este fél 10 felé kisebb ijedtség támad, mert kiderül, hogy az 50 személyes busz nem indult vissza Kolozsvárról, szegény Laca pedig rémült arccal tartja kezében a buszos listát, hogy neki még 40 személyt haza kell szállíttatnia. Egy percre lenyugszunk és kiszámoljuk, hogy a három kisbusz elég lesz az utolsó fuvarokra, s végül lemondunk arról a pár személyről, akik feliratkoztak a szindi járatra, de közben felszívódtak. Este 10-re szinte teljesen kiürül az udvar, pár gyerek futkározik a kultúrotthonban, az utolsó mosatlant is elintézzük, s végül már csak hárman maradunk Botonddal és Tamással. Kissé fáradtan, de elégedetten kocsikázunk visszafelé az EKE-Várhoz, éjszakai szállásukhoz, én pedig a ragyogó holdban gyönyörködve hálát érzek a 67 kitartó, lelkes és szorgos önkéntesért, akik nélkül nem lettünk volna képesek ekkora rendezvényt kézben tartani. Ha még lenne hely az újság hasábjain, mindnyájukat felsorolnám név szerint.

Teljes cikk »

Erdély legjei – a Jókai Mór Emlék- és Teljesítménytúra (cikk)

 

2022. május 15.
Szerző: Lőrincz Anna

Majdnem negyed évszázada szervezik meg Kolozsváron a Jókai Mór Emlék- és Teljesítménytúrát, amelyet az 1848–49-es forradalom és szabadságharc 150 éves évfordulója alkalmából kezdtek el 1998-ban. Gyalogosan, kerékpárral és szaladva is meg lehet tenni az 55, 30 és 10 kilométeres szakaszt, így gyerekekkel is nyugodtan el lehet indulni a túrán. Az emlék- és teljesítménytúra sikere töretlen, sőt egyre népszerűbb, a szervezők szerint ugyanis idén rekordszámú részvevő volt, több mint 600-an tették meg a különböző hosszúságú távokat.

A teljesítménytúrázás tulajdonképpen Magyarországról indult, ott alakult ki ennek a hagyománya, és onnan gyűrűzött át Erdélybe is. Tóthpál Tamás, a kolozsvári Erdélyi Kárpát-Egyesület (EKE) részéről szervezte meg először a túrát 1998-ban, az útszakasz pedig olyan területeken halad keresztül, amelyet Jókai Mór leírt az Egy az Isten című regényében. Az alapító a kezdetekről elmondta, miután Magyarországon igencsak népszerűek lettek ezek a teljesítménytúrák, azt gondolták, nálunk is meg kellene ezeket honosítani. „Jókai EKE tiszteletbeli tag is volt, és ott volt Mátyás király szülőházának avatásán, és mivel ő volt az, aki először leírt egy útvonalat Kolozsvár és Torockó között az Egy az Isten című regényében, úgy döntöttünk, ezt az emléktúrát szervezzük meg”, mondta. Először kétnapos volt, ám később lecsökkentették egynaposra, mert kiderült, ennyi idő alatt is meg lehet tenni a távokat. Mint Tóthpál Tamás mondja, tulajdonképpen a Jókaival kezdődött az erdélyi teljesítménytúrázás, ez volt az első szabványos teljesítménytúra, amelyet ő 2010-ig szervezett, majd átadta a stafétát a fiatalabbaknak.

Kolozsvárról Torockóig gyalogszerrel

Kismihály Boglárka idei főszervező elmondta, a túra leghosszabb szakasza Kolozsvárról indul, az úgynevezett gyalogos 55-ös csapat a bükki kempingtől rajtolt reggel hat óra után, ők 55 kilométert gyalogolnak a célig. Ugyanakkor kerékpárosok is indultak Kolozsvárról, és a gyalogos túraváltozat mellett vannak maratonisták is, akik az 55 kilométeres távot futva teszik meg. Ezen kívül indult egy 30 kilométeres és egy 17 kilométeres gyalogos túraváltozat Szindről, és Várfalváról indulnak a gyalogos 10-ek, ez a legrövidebb táv. Utóbbin vesznek részt a legtöbben, több mint háromszázan voltak az idén, az összes túraútvonalon együttesen pedig meghaladták a 600 főt. A túrázók a Székelykőn keresztül érkeznek be Torockóra, mindenki a maga tempójában, és itt az EKE csapata egy finom ebéddel várja őket, és átvehetik okleveleiket. A főszervező hozzátette, a gyalogos 10-es útszakaszon nagyon sok család vesz részt, és ők próbálják is népszerűsíteni a túrát a családok körében. „Éppen emiatt a 14 éven aluli gyerekek számára a nevezés díjtalan, ezáltal is próbáljuk őket bátorítani, hogy vegyenek részt a túrán. Ráadásul a 10-es táv annyira nem is hosszú, ők is meg tudják ezt tenni. A hosszabb túrákhoz már kell egy edzettségi szint, ide inkább a tapasztaltabb túrázók jelentkeznek” – részletezte.

Minőségi szabadidős tevékenység a természetben

Kismihály Boglárka úgy fogalmazott a teljesítménytúra célja röviden összefoglalva az, hogy minőségi szabadidős tevékenységet biztosítson a családoknak, túrázóknak a természetben, ugyanakkor mivel Jókai nevéhez kötődik, az ő emlékét is szeretnék éltetni, és felhívni a figyelmet munkásságára. Céljuk „összevonni a kultúrát a túrázással”. Hozzátette, a rövidebb túraváltozatokat mindenképp ajánlja családoknak, mert az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy nekik ez nagyon bevált, és évről évre többen jönnek. A hosszabb túraváltozatot a tapasztaltabbaknak javasolná, akik havonta egyszer legalább elmennek túrázni, a leghosszabb változatot pedig az igazán bevállalósaknak, akik edzettek, és magashegyi túrákra is járnak. „A kolozsvári EKE egy nagyon összetartó csapat, és miattuk maradhatott fenn a túra 1998 óta. Olyanok voltak, mint egy nagy család, és évről évre kitartóan szervezték a túrát, emiatt mindig jöttek résztvevők. Néhány évvel ezelőtt pedig Branea Róbert átvette a teljesítménytúráknak a szervezését, és felfejlesztette egy olyan szintre, ahol még több embert meg tud szólítani, úgyhogy igazából az elmúlt pár évben nőtte ki magát ekkorára a teljesítménytúra” – világított rá Kismihály Boglárka.

Teljes cikk »

Erdély legjei – a Jókai Mór Emlék- és Teljesítménytúra (videóinterjú)

2022. május 15.

Majdnem negyed évszázada szervezik meg Kolozsváron a Jókai Mór Emlék- és Teljesítménytúrát, amelyet az 1848–49-es forradalom és szabadságharc 150 éves évfordulója alkalmából kezdtek el 1998-ban. Gyalogosan, kerékpárral és szaladva is meg lehet tenni az 55, 30 és 10 kilométeres szakaszt, így gyerekekkel is nyugodtan el lehet indulni a túrán. Az emlék- és teljesítménytúra sikere töretlen, sőt egyre népszerűbb, a szervezők szerint ugyanis idén rekordszámú részvevő volt, több mint 600-an tették meg a különböző hosszúságú távokat.

Teljes anyag »

Erdélyi Figyelő: A kolozsvári EKE májusi programjai

2022. május 3.

A legfőbb esemény a Jókai emlék- és teljesítménytúra lesz a kolozsvári EKE keretében májusban, de emellett még nagyon sok programmal várják a túrabakancsot kedvelő érdeklődőket.

Teljes anyag »

Kolozsvári Rádió

Interjú a Jókai Mór Emlék- és Teljesítménytúrákról


Paprika Rádió

Programajánló


Honlapjaink fejlesztésének támogatói:
Communitas alapitványBethlen Gábor alap