EKE Kolozsvar logo

Vasvári Pál Vasvári Pál 
(1826-1849)

 

„A nemzetek együtt, egymás mellett akarnak emelkedni, nem pedig egymás romjain.” (Vasvári Pál)

Az első Vasvári Pál kerékpáros túrát a 2001-es székelyjói EKE-vándortábor alkalmával rendezte meg az EKE kolozsvári osztálya, kedden, július 31-én. Az év jó alkalom volt egy ilyen túra rendezésére, egybeesvén Vasvári Pál születésének 175. évfordulójával. A kolozsvári EKE a túrát azóta minden évben megrendezte, a körösfői Vasvári-emléknapok keretében, a funtineli csata napjához, július 6-hoz legközelebb eső szombaton. Idén, akárcsak 2022-ben, kivételesen egy héttel később fogjuk megszervezni a túrát, július 13-án, a cél pedig Körösfő helyett Bánffyhunyadon lesz, ahol a résztvevők bekapcsolódhatnak a Kalotaszegi Magyar Napok színes programkínálatába.



A Yuppi Tábormozgalom Egyesület 2011-ben jött létre, hogy a diabéteszes, reumás és onkológiai betegségekkel együtt élő gyerekeket gyógyító élményekkel ajándékozza meg, ingyenes táborain keresztül. Az EKE – Kolozsvár 1891 teljesítménytúrái nevezési díj-bevételének az 5%-ával hozzájárul az ingyenes élményterápiás táborok költségeinek a fedezéséhez.
Nevezési díjával Ön is hozzásegít ahhoz, hogy a Yuppi még több krónikusan beteg gyereket fogadhasson táboraiba!
Honlapjaink fejlesztésének támogatói:
Communitas alapitvány Bethlen Gábor alap