EKE Kolozsvar logo Jokai MorJókai Mór (1825-1904)

A kolozsvári EKE 1998-ban, az 1848-as forradalom 150. évfordulója alkalmából
rendezte meg először a Jókai gyalogos emléktúrát Kolozsvár és Torockó között.
Azóta ez hagyománnyá vált, évről évre sikerült megszervezni, több távon is.
2016-tól kezdve kerékpáros emlék- és teljesítménytúrát is szervezünk.
Az 55 km-es gyalogos távon az utóbbi években rendszeresen részt vettek terepfutók is,
így az igényt és a lehetőséget felismerve, a Rupicapra Hegyisport Egyesület
szervezési partnerként való közreműködésével, 2019-ben megszerveztük
a Jókai Mór Ultramaraton I. kiírását.


Hogyan választották a szervezők ezt az útvonalat, illetve Jókai Mórt a túra névadójaként?
Jókai Mór sokat utazott, természetrajongó, az 1891-ben alakult EKE támogatója és tiszteletbeli tagja volt.
Utazási élményei regényeiből visszaköszönnek, de gyakran közölt útleírásokat a korabeli sajtóban is.
Az 1848-as forradalom idején játszódó, Egy az Isten című regényének megírását megelőző
adatgyűjtő útja során megtett utazását követi nyomon a túra.
Jókai utazásának részleteit megismerhetjük Kuti Márta Jókai az Egy az Isten földjén című írásából
(megjelent a Látó folyóirat 2006. júliusi számában).

A Yuppi Tábormozgalom Egyesület 2011-ben jött létre, hogy a diabéteszes, reumás és onkológiai betegségekkel együtt élő gyerekeket gyógyító élményekkel ajándékozza meg, ingyenes táborain keresztül. Az EKE – Kolozsvár 1891 teljesítménytúrái nevezési díj-bevételének az 5%-ával hozzájárul az ingyenes élményterápiás táborok költségeinek a fedezéséhez.
Nevezési díjával Ön is hozzásegít ahhoz, hogy a Yuppi még több krónikusan beteg gyereket fogadhasson táboraiba!
Honlapjaink fejlesztésének támogatói:
Communitas alapitvány Bethlen Gábor alap