Kalotaszeg tájegységei

kalotaszeg.jpg

Kalotaszeg területi behatárolására a tájegységgel foglalkozó legtöbb kutató kísérletet tesz, a végeredmény a szerző kritériumrendszere, ismeretanyaga szerint változik.

A tájegység elnevezése a Kalota folyóra vezethető vissza: az egykori földrajzi Kalotaszeg a folyó vízgyűjtő területe, szeglete. A vidék honfoglalás kori nemzetségi szállásterület. Ide tartozott az eredetileg királyi, majd püspöki Gyalu vára körül, a Kapus és Nádas völgyében, részben pedig Kolozsvártól keletre, a kolozsaknai sóbánya közvetlen környékéig húzódó terület is.

Mai értelemben Kalotaszeg a Sebes-Körös, a Kis-Szamos, az Almás folyó, a Kalota, a Kapus és Nádas folyó, valamint mellékfolyóik völgyében található települések összessége. Kalotaszeg, miként 1932-ben Kós Károly is megfogalmazta: „Kolozs megyének az a területe, amely a Kolozsvár–Nagyvárad vasútvonal, illetve országút közepén és két oldala mentén Kolozsvártól egészen Csucsáig terül el, és amelyet délen a Gyalui havasok északi, nyugaton a Vlegyásza (Vigyázó) havas és a Meszes hegylánc keleti lába foglalnak be”. Északról és északkeletről nincs egyértelmű határvonal, keletről pedig inkább társadalmi-gazdasági választóvonal létezik, a nagyváros Kolozsvár és szűk vonzásköre.

Néprajzi szempontból legkorábban Jankó János és Malonyay Dezső próbálja a területet körülhatárolni, értelmezésükben 34, illetve 31 faluból áll, javarészt a magyar ajkú lakossággal rendelkező falvakat sorolták ide. Kós Károly ide sorolja a Gyalu–Alsójára út mentén sorakozó magyar falvakat is. Szabó T. Attila kutatásai a pontos nyelvészeti behatárolás végett kiterjednek a Borsa völgyére és a Mezőség nyugati határterületeire is. A népviselet kutatói, Faragó József, Nagy Jenő és Vámszer Géza szintén bővítik a tájegységet, Kolozsvár peremterületének magyar falvait, Györgyfalvát, Ajtont, Kajántót is ide sorolják.

A kalotaszegi népi építészet kutatása szempontjából egyértelmű, hogy ma már nem hanyagolhatjuk el a tájegység színromán falvainak népi építészetét, már csak azért sem, mert bizonyos archaikus elemek, amelyek egykoron a magyar falvakat is jellemezték, ma már csak itt maradtak fenn.

Kalotaszeget a hagyomány és a kutatók egyaránt három alegységre osztják: Felszegre, Alszegre és a Nádas mentére, majd tekintettel az egységes néprajzi és építészeti örökségre, szükségszerűen negyedik alegységgel, a Kapus és Szamos völgyével bővítik. Mai értelemben tehát Kalotaszeghez sorolunk összesen 84 falut, amelyek közül 37 rendelkezik jelentős magyar lakossággal.

A Kós Károly Gyalogos 25 túra során, Alszegen keresztülhaladva három kalotaszegi falut érintünk (Sztánát, Kispetrit és Zsobokot), és betekintést nyerhetünk e tájegység jellegzetes népi építészetébe is. Nemcsak a templomok figyelemreméltóak ezen a vidéken, hanem karakteres népi építészetének hagyományos elemei is: a leggyakrabban kalotaszeginek mondott, a 20. század tízes-húszas éveiben kialakult oromfaltípus, az aprólékos munkával csipkézettre faragott félköríves kiképzésű oromfaldíszítések, amelyek igazi mestermunkák, vagy akár az oszlopos szerkezetű kalotaszegi tornácok, amelyek a házak hangulatos, gazdagon díszített részei. A tornácok építészeti kialakításai: az íves záródások vagy a gyakori lécrácsos záródások, az áttört deszkadíszítéses virágos ornamentikájú díszelemek az oszlop és gerenda csatlakozásánál, illetve a faragott mellvédek, a fa mesteri megmunkálásának jó példái, de legfőbbképpen – ami egyben a legsajátosabbja e vidéknek – az oromfal előtti félkörös díszítőelem-kötény, amely nagyon változatos mintázatú. Nem egy helyen jelenik meg az oromfal díszítésében a magyar címer, amelyre példát Zsobokon is találni.

Említésre méltóak a hagyományos sütőkemencék, vagy a többfunkciós cserepes fűtő-sütőkemencék is, amelyek sok esetben a ház belsejének díszítőelemei. A jelenkori életforma megváltozása elsősorban a kalotaszegi ház berendezési tárgyait, a bútorokat érintette. Egyre ritkább a házak hagyományos bútorozása, viszont még él a kalotaszegi tisztaszoba és a hozzátartozó festett bútor hagyománya.

Összeállította: Maksay Katalin, közreműködött: Szabó Zsolt és Venczel Enikő
Bibliográfia: Malonyay Dezső: A magyar nép művészete; Kiss Margit: Kispetri, református templom; Furu Árpád: Kalotaszeg népi építészete; Kabay Béla: Kalotaszegi műemlékek kis adattára; Mihály Ferenc: Elpusztult templomi festett famennyezetekről; Kalotaszeg antológia 1-2. 1990–2008. Szerk. Buzás Pál; Kalotaszegi krónikácskák. Egybeszedte Kovács Kuruc János és Szalai Erzsébet Ildikó.