Kolozsvári Rádió

Beszámoló a Mesél az EKE-ben

2024. július 25.

Műsorvezető: Maksay Magdolna

A Vasvári Pál Kerékpáros Emlék- és Teljesítménytúra 22-dik kiírásán eddig sosem tapasztalt júliusi forróságban kellett megpróbáltatniuk tűrőképességüket a bringásoknak, akik még a Bélesi-tóban is megmártóztak a hűsülés érdekében. Az 52 résztvevőből idén is voltak olyan jelentkezők, akik első alkalommal vállalkoztak a nem mindennapi próbatételre, s habár erre a napra jósolták a legnagyobb forróságot, senki nem hátrált meg az extrém kihívástól. Mai vendégünk, Lovász András is azoknak a csoportjába tartozik, akik először tekerték végig a Vasvárit, ezért nagyon kíváncsiak vagyunk, hogy számára milyen élményt és kihívást jelentett a teljesítménytúra. A hallgatóknak megsúgjuk, hogy András jóval a szintidő alatt teljesítette a távot, így még neki kellett várnia, hogy kinyisson a bánffyhunyadi Barcsay-kertben berendezett cél.
Mivel a felvezetőben többször is említettük az extrém jelzőt, lássuk, hogy a szervezők számára mi jelentette a legnagyobb kihívást az idei Vasvári túra szervezése során. A részletekről Kismihály Boglárka számol be, aki néhány statisztikai adatot is megoszt a hallgatókkal.

 


Teljes anyag »

Honlapjaink fejlesztésének támogatói:
Communitas alapitvány Bethlen Gábor alap