Zsobok

zsobok.jpg

Két szűk völgy találkozásánál kialakult falu, amelynek központjában, két utca találkozásánál, a református templom és a közvetlen környezetében kialakított Bethesda Gyermekotthon és Szórványiskola-központ új épülete áll. A falu lakossága szinte kivétel nélkül református magyar. Nagy számban maradtak fenn hagyományos – olykor szakszerűen helyreállított és karbantartott – lakóházak és melléképületek.

Példaértékű, ahogy újszerű ötlettel, kitartó munkával és nem utolsó sorban a falu közösségének lelkes támogatásával megállítható az erdélyi falvakra manapság oly gyakran jellemző elnéptelenedési folyamat.

A 2016-ban nyugdíjba vonult, de 1991 óta Zsobokon szolgálatot teljesítő Molnár Irma lelkésznő szolgálatának 25 éve alatt gyökeres változásokat indított el és valósított meg a falu életében; többek között az ő közreműködésével és kezdeményezésére, külföldi segítséggel épült fel a Bethesda Gyermekotthon és Szórványiskola Központ, munkát és megélhetést biztosítva a falu lakosainak. Lehetővé vált az óvoda és iskola újraindítása, új munkahelyek létesültek, önerőből járható út épült, a tanárok pedig szolgálati lakáshoz jutottak. 1998-ra mezőgazdasági vállalkozások is létesültek, így leállt a falu elnéptelenedési folyamata, sőt, több fiatal és nyugdíjas család is visszaköltözött a faluba.

Zsobok református temploma
Nem tekinthet vissza több száz éves múltra, mint sok kalotaszegi településé. Középkori templomáról kevés adat áll rendelkezésre. A kőből faragott, gótikus vonalvezetésű keresztelőmedencéje (amely jelenleg a paplak udvarán található) az utolsó maradványa az 1490-ben épült és a 17. század közepén elpusztult templomnak, amelynek helyére 1681-ben új templom épült.

Mai kőtornyát 1840-ben építették, Mátyás Mózes lelkészsége idején. 1876. augusztus 9-én tűzvész ütött ki a faluban, ekkor leégett a templom és a torony faszerkezete is, Mike Lajos lelkész 1879-ben újjáépíttette. Az épületet legutóbb az 1908-as tűzvész után építették újra, akkor nyerte el mai formáját, majd 1992-ben felújították, azóta mennyezetét újonnan faragott fakazetták díszítik.

1.jpg
2.jpg
3.jpg
4.jpg
5.jpg
6.jpg
7.jpg
8.jpg
9.jpg
10.jpg
Összeállította: Maksay Katalin, közreműködött: Szabó Zsolt és Venczel Enikő
Bibliográfia: Malonyay Dezső: A magyar nép művészete; Kiss Margit: Kispetri, református templom; Furu Árpád: Kalotaszeg népi építészete; Kabay Béla: Kalotaszegi műemlékek kis adattára; Mihály Ferenc: Elpusztult templomi festett famennyezetekről; Kalotaszeg antológia 1-2. 1990–2008. Szerk. Buzás Pál; Kalotaszegi krónikácskák. Egybeszedte Kovács Kuruc János és Szalai Erzsébet Ildikó.
Fotók: Magyari Hunor, Juhász Ábel, Szántó Tünde, Branea Róbert.
Honlapjaink fejlesztésének támogatói:
Communitas alapitvány Bethlen Gábor alap