Médiavisszhang

Erdélyi Gyopár, 27. évfolyam, 2017. május-június, 3.

 2017. május-június

 
 

letöltés pdf.png

Apa a nagyokkal biciklin, anya a kicsikkel gyalog

 2017. május 08.
Szerző: Kerekes Edit

Huszadik Jókai gyalogtúrák, második bringatúra Kolozsvártól Torockóig
Azt hiszem, nincs még egy olyan rendezvény, amelyben ennyire együtt tud lenni totyogó apróság és tinédzser, húszéves ifjú és negyvenes szülők a nagypapákkal-nagymamákkal. Ennyire közösen, egymásra utalva akár, egymást segítve, egymás sikereinek örvendezve. A kolozsvári EKE Jókai túrája éppen ilyen. Aki bírta, bringával tekerte le a 70 vagy 85 kilométert, apák lányaikkal, fiaikkal, közben anya a kisebbekkel a 10 kilométeres túrát vállalta be és szurkolva várta a bicikliseket a célban, Torockón. Előzetes számítások és becslések szerint az idén mintegy 350-400-an indultak az Egy az Isten nyomában ezen a közösségi rendezvényen. A korszerűsített jelentkezési rendszert, az alaposan átgondolt szervezést sokan méltatták: „szinte olyan jó volt, mint a Kilimandzsárón”. A főszervezők abban bíznak, hogy az első átalakított túrarendszer tapasztalatai alapján jövőre minden még jobb lesz.

Teljes cikk »

M5 – „Kulturális híradó”

m5.png

 2017. május 08.

Gyalog és bringán Jókai nyomában

 2017. május 8.
Szerző: kvr

 

Biciklisek és és gyalogos teljesítették a Jókai emlék- és teljesítménytúrát mely útvonal szinte azonos azzal, amelyen Jókai járt erdélyi adatgyűjtő útján.
Torockó a végcélja a Jókai emléktúrának. A Székelykő lábainál fekvő, jellegzetes építészeti örökségének konzerválása miatt Europa Nostra díjjal kitüntetett településen járt élményeket gyűjteni Jókai Mór. Gyalogszerrel és bringán indultak ide az Erdélyi Kárpát Egyesület túráján résztvevők, Kolozsvárról. Branea Róbert, a túra szervezője elmondta:

„Szeretnénk ezt a jövőben is ugyanígy megszervezni, s nem csak ezt, hanem a Vasvári Pál emlék- és teljesítménytúrát, meg a Kós Károly túrákat, annak is kidolgoztuk már a kerékpáros változatát már két évvel ezelőtt. A kerékpározást egyre többen kedvelik, nagyon szép dolog. Itt, a környező hegyeinkben, Kolozsvártól mondjuk száz kilométeres körzetben bőven van hely, ahol ezt lehet művelni. Mi ezt támogatjuk és továbbra is fogjuk szervezni.”

Teljes cikk »

M1 – „Ma délelőtt”

m1.png

 2017. május 07.

M5 – „Hétvégi Belépő”

m5.png

 2017. május 06.

Idén is lesz Jókai teljesítménytúra

 2017. április 26.

M5 – „Kulturális híradó”

m5.png

 2017. április 26.

Paprika Tornádó: beszélgetés a Jókai Mór túrákról

 2017. április 26.

Jókai nyomában Kolozsvártól Torockóig, ki bringával, ki gyalog

 2017. április 25.
Szerző: Kerekes Edit

Online lehet regisztrálni a kolozsvári EKE túráira
Tetszetős honlap várja a május 6-ai Jókai gyalogos és bringatúrák résztvevőinek jelentkezését. A közel 130 éves történelme folyamán már oly sokszor megújulni képes Erdélyi Kárpát-Egyesület kolozsvári szervezetének életébe beköszöntött a digitális korszak. Egyben lassan megdőlni látszik az általános vélekedés, miszerint az EKÉ-be „csak öregek járnak”, még ha igaz is, hogy főleg a nyugdíjasoknak van idejük a temérdek kirándulás akár mindegyikén részt venni – a túrákon egyre gyakrabban találkozni 30-40-esekkel is. A fiatalabbak körében kedveltebbek a buszos, vonatos kirándulások, személyautós „karavántúrák”, a barlanglátogatások, de szerveztek már túrákat kisgyerekesek számára is. A fiatal természetkedvelők kedvenc műfaja a bringatúra – itt tinédzserektől kezdve hatvanasokig mindenféle korosztályt megtalálhatunk. Az EKE mindkét, hagyományosan gyalogos teljesítménytúráján már bringatúra is indul.

Teljes cikk »

Honlapjaink fejlesztésének támogatói:
Communitas alapitvány Bethlen Gábor alap