Túraszabályzat

  • Kérjük a résztvevőket, hogy NE késsenek a RAJTnál.

  • A túra teljesítését akkor ismerjük el, ha a résztvevő szabályosan nevezett, és minden ellenőrző ponton lebélyegeztette igazolólapját.

  • A túraútvonal részletes leírását a Túrakalauz és túratérkép tartalmazza.

  • Szükséghelyzetben (pl. szélsőséges időjárás) a szervezők fenntartják a jogot a túra útvonalának megváltoztatására, illetve a túra egészének vagy egyes szakaszainak törlésére.

  • A túrán mindenki a saját felelősségére indul, a rendezőktől kártérítés semmilyen címen nem igényelhető.

  • A túra részben tájvédelmi területen halad, annak természeti értékeit őrizzük meg, hogy ugyanolyan szép maradhasson, mint amilyen most!


Kiskorúak részvétele a túrán

  • A kiskorú (18 év alatti) nevezők esetén a szülőnek/gyámnak alá kell írnia egy nyilatkozatot a kiskorúnak a túrán való részvételére vonatkozóan, és ezt kötelezően el kell küldenie a túra előtt (augusztus 8-ig) e-mailben a szervezőknek (teljesitmenyturak@ekekolozsvar.ro). A nyilatkozat űrlapja letölthető innen.

  • A 14 év alatti kiskorút kísérő felnőttnek alá kell írnia egy nyilatkozatot a kiskorú kíséretére vonatkozóan. A regisztráció során megadott adatokkal automatikusan kitöltött nyilatkozat aláírható a rajtnál. Aki szeretné a nyilatkozatot előre elolvasni, aláír(at)ni és a túra előtt e-mailben (teljesitmenyturak@ekekolozsvar.ro) elküldeni a szervezőknek, az letöltheti az űrlapot innen.


Áthaladás az ellenőrző pontokon

  • Minden résztvevő köteles betartani a pontbírók utasításait és a hivatalosan kijelölt útvonalat, rövidítések nélkül.

  • Egy adott ellenőrző pont nyitvatartása azt az időszakot jelenti, amikor a pontbíró az illető ellenőrző ponton szolgálatot teljesít.

  • Minden ellenőrző ponton a megadott nyitvatartási időn belül kell áthaladni.

  • Amennyiben valaki túl későn érkezik, valószínűleg már nem találja helyén a pontbírót, ezért nem tudja majd lebélyegeztetni az igazolólapját.

  • Határesetekben (kisebb előrelátható késések esetén) érdemes megpróbálni telefonon kapcsolatba lépni a pontbíróval. A telefonszámok megtalálhatók az igazolólap hátán.


A túra FELADÁSA, KISZÁLLÁS a túráról

Azoknak a Gy53/59 résztvevőknek, akik valamilyen okból nem tudják vagy nem akarják folytatni a túrát, a következő (autóval is megközelíthető) helyeket ajánljuk kiszállásra: Kapulat-nyereg, Gorbói országút (3. EP), Gyerővásárhely, Jegenyei műút (DJ 108C), Körösfő-Kalotanádas (Nadăşu) (DC 135) út, Riszeg-tető (innen gyorsan le lehet ereszkedni Körösfőre).

A Gy11/17, Gy19/24 és Gy22/27 túrák résztvevői, akik valamilyen okból nem tudják, vagy nem akarják folytatni a túrát, értesítsék erről a szervezőket vagy pontbírókat (szükség esetén mindegyik ellenőrző ponthoz el tudunk jutni autóval).


Fényképek, videófelvételek

A rendezvény során a szervezők megbízásából fényképek és videófelvételek készülnek. A résztvevők beleegyeznek abba, hogy a róluk készült képeket, felvételeket a túra népszerűsítése céljából a szervezők felhasználják, a honlapon közzétegyék. A szervezők vállalják, hogy minden esetben közlik a képeket/filmeket készítő személyek nevét.


Bejelentések és panaszok

Amennyiben valaki a túra során nincs megelégedve bármilyen, a szervezők felelősségi körébe tartozó körülménnyel, kérjük, a célbíróktól igényeljen egy erre a célra készített nyomtatványt, és azt töltse ki, vagy írja meg panaszát e-mailben a szervezőknek. A túra után a beadványok a rendezvény felelős szervezőjéhez jutnak, aki a lehető legrövidebb időn belül személyesen válaszol minden panaszra.


Adatfeldolgozási tájékoztatás

A szervezők a résztvevők által a regisztrációs űrlap kitöltésével önként szolgáltatott adatokat feldolgozzák a következő célokra: a résztvevők nyilvántartása; a résztvevőre vonatkozó részvételi feltételek meghatározása; kapcsolattartás a résztvevőkkel a túra előtt, közben és után; fizetési bizonylatok kiállítása; a rendezvényen való részvétel nyomon követése és igazolása, statisztikák készítése a rendezvényen való részvételről, a résztvevők tájékoztatása az EKE-Kolozsvár 1891 további rendezvényeiről. A résztvevők, illetve képviselőik a regisztrációval hozzájárulnak közölt adataiknak a fentebbi célokra való felhasználásához. A szervezők a feldolgozott adatokat biztonságos körülmények között, szigorúan bizalmasan kezelik, harmadik személyeknek át nem adják, kivéve szükséghelyzetben (pl. eltévedés, baleset) az illetékes hatóságoknak (pl. rendőrség, csendőrség, mentőszolgálat, hegyimentők). A regisztrált személyek, illetve képviselőik kérhetik adataik törlését a szervezők nyilvántartásából, amennyiben a regisztrált személyek visszalépnek a rendezvényen való részvételtől, illetve a rendezvény lebonyolítása után. Az erre vonatkozó kéréseket e-mailen, a rendezvény e-mail címére kell küldeni.

Honlapjaink fejlesztésének támogatói:
Communitas alapitvány Bethlen Gábor alap