Hatgyermekes édesanya is teljesítette a Vasvári bringatúrát
Hűsítőként jól működött a vízzel leöntött bukósisak
2024. július 19.
Szerző: Kiss Olivér
Bevallom, aggódtam – de nem amiatt, hogy a Kakasy Botondtól körülbelül 10 éve vásárolt, s azelőtt még hosszasan használt Sárgavillás Rózsaszínke nevű biciklim műszaki szempontból kibírja-e a közel 100 kilométeres távot, ugyanis szerencsére Csoma Boti barátom kölcsönadta hiper-szuper túrabringáját, hanem az időjárás miatt. Voltunk már kánikulában a Kós Károly-, a Jókai Mór- és a Vasvári Pál-biciklis teljesítménytúrán, az idei menet viszont nagyon meredeknek ígérkezett: 35–36 Celsius fokos hőmérsékletre figyelmeztettek az előrejelzések …árnyékban. Lehet ez volt a Vasvárin valaha mért legmagasabb hőmérséklet.
Bevallom, az is megfordult a fejemben, hogy visszalépjek. Attól tartottam, az extrém kánikula miatt egyszerűen élvezhetetlen lesz a tekerés, csak kínlódás lesz belőle. Ráadásul az is felötlött bennem, hogy a korábbi években egyetlen bringázó baráttal, ismerőssel sem talált a tempó, így többnyire egyedül tettem meg a távot. Ilyenkor az ember, ugye, elemzi a személyes életét, szakmai tevékenységét, döntéseit, tervezni próbál. De hát a biciklitúra nem erről szól…
Idén teljesen más volt a helyzet: a többek között Mátis Anikóból, Kovács Hajniból és Csoma Botiból álló élboly versenybiciklikkel elhúzott, mint a vadludak.
S akkor, pontokba szedve itt a történet többi része:
1. Szészi első gumidefektje
Kismihály Boglárka és Sebe Klára Csilla segédletével elindulunk a rádióstúdió Donát negyedi épületénél kialakított előrajttól (már itt jó a hangulat Kertész Levinek és Csoma Botinak köszönhetően), a „hátsó” szűk terelőútról rátérünk az E60-as országútra, elérünk a rajthoz, ahol Szikszai Ildikó és Attila szakszerűen végzi a munkát, kapunk igazolólapot. Itt is megy a léháskodás, kiváló a hangulat. Indulás, eltérő a Fântânele víztározó felé. Szélyes Levente (Szészi) barátom, a Vasvári bringatúra egyik támogatója (Adrenalin Park) éppen előttem halad. Hirtelen kattogás hallszik, fémdarabra leszek figyelmes, azt hittem, az egyik küllő tört el. Megállunk, hát valami szegféle lyukasztotta át két helyen a gumiabroncsát. Nem nyúlunk hozzá, nem ereszt, hátha lehet haladni vele. Egy-két kilométer után psssz… Előkerül a már négy folttal „büszkélkedő” cserebelső – de hoppá, nem jó a méret. Azta’! Két folt kerül a pórul járt eredeti belsőre, mindenki megelőz, 35 perc veszett el.
2. Teljesítménytúra helyett emléktúra
Ekkor hozzuk meg a döntést Szélyes Évikével és Bartha Zolival (Bertával): mi nem a teljesítménytúrán, hanem egyértelműen emléktúrán veszünk ma részt.
Az első ellenőrző pontnál Fazekas Gabriella és Zsolt fogadja vidám csapatunkat. Itt van Szima Márton is, akit a Semmi csoport számára általa szervezett kiváló bringatúrák miatt többször „bepereltem”. Meg is kérdezi, Bányai József ügyvédem mikor keresi meg őt, vagy az ügyvédjét… Szénsavas üdítőitalt és banánt vásárolok. Utóbbit már félig elfogyasztom, amikor Szészi sörrel kínál. Hárítok.
3. Vízzel leöntött bukósisak – hűsítő
Az emelkedőn sokat beszélgetek a hokit kedvelő és a triatlonozó Bertával, aki kiváló fizikai erőnlétben van, s profi versenybiciklivel is rendelkezik. Szélyes Évike alig marad le tőlünk, mindig bevárjuk. Berta picit előre megy, így Szészivel beszélgetek hosszan és jót, a hat lánya közül csupán háromnak tudtam az évek során nagyjából követni az életét. Tekerünk-tekerünk. A helybéliek által kialakított forrásnál és aprócska vízerőműnél leöntöm az anno még Kovács Péter rádiós kollégámtól kapott bukósisakomat. Kiválóan hűsít. Hol sósabb izzadságcsepp kerül az ajkamra, hol pedig édesvíz. A kettő keveréke a biciklitúra esszenciája.
4. Kimerültség
A kaptató vége felé adott pillanatban érzem, meg kell állnom. Behúzódok az árnyékba, ellágyulok, picit reszketni kezd a kezem. Căldură mare, mon cher – mondaná Caragiale. Lám-lám, már akkor is az volt, s még mi panaszkodunk a globális felmelegedésre… Előveszem a mazsolát, vizet iszok, elmúlik a kézremegésem. Vissza a bringára!
5. Az út bal felén
Bár sem nem szabályos, sem nem veszélytelen, Havasnagyfaluig az út bal oldalán araszolok felfelé a kaptatón: sokkal több az árnyék. A sofőrök elnézőek, nem dudálnak, sokan közülük lehettek ugyanilyen helyzetben.
6. A kocsma
Ez sem szabályos, nem is veszélytelen, de szükséges: hideg sör a havasnagyfalui kocsmában. Örömmámor lesz úrrá rajtunk, túl vagyunk a legnehezebb szakaszon! (Csapatvicc: brum-brum!) Felötlik bennünk, hogy hoppá, a Funtineli-tetőn kialakított és a Kismihály Boglárka, valamint Sebe Klára Csilla által működtetett ellenőrző pont még odébb van, az Avram Iancu keresztje közelében… Álljon meg a sok léháskodás, bringára fel! Negyed órával zárás előtt érünk be, utolsók vagyunk. (Vagy itt ért utol a két szimpatikus tini bringázó? A sör, a sör…)
7. Ereszkedünk!
A Kertész Levi barátom (Kolozsvár Teker Biciklis Klub) által május végén a Transzfogarasi útra szervezett bringatúra óta nem esett ennyire jól az ereszkedés. Mennyei! Hamar leérünk a bélesi vízgyűjtő gáthoz. Kezd egyre melegebb lenni.
8. Emelkedő és nőverésre buzdító kocsmatöltelék
Igen, a bélesi tó utáni emelkedőket valahogy ki kellett volna spórolni. Nem lehet ide egy kis alagutat építeni? Mégis, mennyibe kerülne? Jó, megmásszuk ezt is, a tetőn kitartóan érdeklődöm a kocsma iránt. Egy üzlet mellett találunk egyet, ugyanazzal az idős férfivel találkozunk, aki a gátnál megkérdezte: nem visszük-e el a tetőig. Mamma mia, gépkocsinak nézte a bringát. Igen, ő ül velem szemben, s nyomja a rizsát. Mondja, az asszony fegyelmezve és verve jó… Kimerültségünkben le sem reagáljuk rendesen a vérlázító kijelentéseket. Berta, egy érthetetlenül beszélő vénemberrel „társalog”, a haverom folyton arra panaszkodik, semmit sem ért abból, amit a férfi mond, sőt mutogat.
9. Majdnem feladom
A legnehezebb szakasz a Kalotaszentkirály előtti néhány kilométer. Érzem, alig kapok levegőt, elolvadok. Demoralizálódok, amikor az egyik üzletet zárva találom. Rázom a kilincset. Évike utolér, bátorít, megelőz. Érzem, nem tudok tovább menni már, elviselhetetlenné vált a hőség, Alig három kilométer van még a kalotaszegi magyar településig. Felülök. Kimegyek a napra. Leszállok. Vissza az árnyékba. Ha közlekedett volna a Bánffyhunyadot Kolozsvárral összekötő vonat, napnyugtáig ott maradtam volna, megeszem az egész mazsolát és az Eugeniát, s annyi.
10. Ellenőrzőpont stratégiai helyen
A kalotaszentkirályi ellenőrzőpont ezúttal nem a kultúrotthonban volt, hanem egy geostratégiai miliőben: a kocsmában. Erre az indulás előtti napon küldött e-mail-üzenetben külön figyelmeztettek a szervezők. Inspirált döntés, hangzik az egyöntetű vélemény.
11. Elrobban a belső
Sörözünk, viccelődünk, s egyszer csak: psssz. Nemes egyszerűséggel elrobban Szészi napon hagyott gumibelsője. Nem érjük el a bicikliket Bánffyhunyadról Kolozsvárra szállító furgont, ötkor indul. Segítséget kérek a Facebookon. Egyszer csak a mobiltelefonom kijelzőjén megjelenik: főkonzulátus Grezsa Csaba. Mondja, éppen Magyarországról jön, minket el tud vinni, a bicikliket viszont sajnos nem. Pánik! Szészi foltoz, kiírom az FB-re, vajon, hol, kinél hagyhatnánk a bringákat a kalotaszegi városban. Szikszai Attila és Ildikó, az ellenőrzőpont felelősei szólnak, hogy a busz indulását fél hat-hatra halasztották. Hívom Kismihály Boglárkát, belehúzunk, s elérjük a buszt. Hívom Grezsa Csabát, köszönjük a készségesen felajánlott segítséget, nem lesz szükség. Huh, ezt megúsztuk!
12. Elhagyott bukósisak
A kiváló minőségű és szép kilátást biztosító bicikliúton tekerünk Bánffyhunyadig. Boldog a csapat, nevetgélünk. Megszűnik a kánikula miatti kényelmetlen érzés. Háromnegyed hatkor Pali segítségével felpakoljuk a bringákat. Sajnos lekéssük a minden bizonnyal finom gulyást, a Kalotaszegi Magyar Napok programkínálatából még ízelítőt sem kapunk. Ráadásként pedig a Kovács Péter kollégámtól kapott sisakot is Bánffyhunyadon felejtem, erre már csak Kolozsváron jöttem rá.
13. Az utolsó állomás
Naná, a Monostoron a Flóra piacnál újabb stratégiai állomás, ezúttal csak Szészi iszik sört, a többiek jelentjük: kibuktunk. Összegzek: reggel héttől este nyolcig tartott a menet: 13 óra mozgás. Haza, zuhany, majd három jeges narancslé és egy sör (köszi, Fritz!) a Bulgakovban. Éjfél után ágyba.
Kétségtelen, számomra ez volt az eddigi legvagányabb, legvidámabb, legkalandosabb és az extrém hőmérséklet miatt a legnehezebb Vasvári. Köszönöm szépen a szervezőknek!
