Elektromos biciklivel a Jókai Teljesítménytúrán: kevés élvezet, annál több megpróbáltatás
Elektromos biciklivel a Jókai Teljesítménytúrán: kevés élvezet, annál több megpróbáltatás
2022. május 23.
Szerző: Kiss Olivér
Igaza van a Kolozsvár Teker (Clujul Pedalează) bringás klub alapítójának és elnökének, Kertész Leventének: nem az számít, mennyi idő alatt hány kilométert tekerünk, valójában a teljesítmény is mellékes, a legfontosabb az, mennyit nevetünk, amikor együtt bringázunk a kisebb-nagyobb társasággal. Jómagam csupán 11 kilométeren át nevettem, mert Csürülyén (Ciurila) elektronikai üzemzavar miatt feladta az árammeghajtású bicikli elektromotorja, ami azt jelentette: az EKE Kolozsvár 1891 által május 14-én szervezett Jókai Mór Emlék- és Teljesítménytúrán a 82 kilométert eléggé megszenvedtem. Ennek ellenére a sokk után rekord sok volt a nevetés, viccelődés… És üzemzavar ide vagy oda, a kerülők ellenére (inkább aszfalton haladtunk) csapatunk nem lett utolsó…
Lévén, hogy a korábbi években szinte az összes gyalogos útvonalat kipróbáltam már, de a bringás túrán is voltam néhányszor, az ultramaraton pedig egyáltalán nem az én műfajom, gondoltam egyet: kölcsönkértem egy Fivestars márkájú elektromos biciklit, hadd lám, milyen élmény ilyen típusú bringával megtenni a Kolozsvár–Torockó útvonalat. Pontosan egy héttel a Jókai-túra előtt szintén Kertész Leventével és kedves feleségével, Adelával hosszú és aránylag nehéz bringatúrán vettünk részt (Gyalu/Gilău – Havasnagyfalu/Mărişel – Meregyó/Măguri Răcătău), amely során körülbelül egy órát esőben tekertünk, a víz pedig valahogyan beszivárgott az elektromos bicikli akkumulátorába vagy a vezérlőjébe, az elektromotor pedig emiatt leállt. A szakemberek hiába takarították ki, szárították meg az elektronikai rendszert, szigetelték szilikonnal a vezérlőt, mi több, cseréltek ki alkatrészeket benne, a Jókain az üzemzavar ismét jelentkezett.
Tizenegy kilométer után megáll az elektromotor
Szombaton reggel hétkor a belvárosból lebringáztam az EKE Kolozsvár 1891 székházához, átvettem az igazolólapot és a térképeket, 7 óra 21 perces indulással pedig kitekertem az Unirea sportcsarnoknál található első ellenőrzőponthoz (a sok duma miatt csak 7:51 érkeztem), itt pedig Levente barátommal és feleségével, valamint ismerőseivel, Előddel és Zolival találkoztam: együtt vágtunk neki az útnak. Mivel néhány órával korábban jelentős mennyiségű csapadék esett le, úgy döntöttünk, inkább az aszfalton haladunk, nem az erdőn keresztül vágunk át. Tudtuk, hogy kerülő, ám a villanyáram jelenléte adta „erősítés” tudatában ennek a részletnek nem tulajdonítottunk figyelmet. A bükki kempingnél található ellenőrzőponthoz 8 óra 23 perckor értünk fel, innen pedig a csürülyei tó irányába tekertünk. Azaz tekertünk volna, de a Kis Magura-csúcs közelében található letérőnél leállt az elektromotor. Ketten is próbáltak lelket lehelni bele, sikertelenül. Azonnal átvillant az agyamon: vissza kell fordulnom, hisz még legalább 70 kilométeres táv áll előttem, márpedig az elektromos rásegítés nélkül a 25 kilogrammos biciklit igen nehéz lesz használni: olyan így tekerni, mint szervokormány nélkül gépkocsit vezetni vagy behúzott kézifékkel tolni az autót… Gondolataimat nem mondtam el hangosan. Arra számítottam, hátha valamilyen csoda folytán helyrejön a bringa – egyébként Várfalva után valóban bekapcsolt alkalmanként –, s ha mégsem, akkor legrosszabb esetben késő estére kizárólag az aszfalton haladva mégiscsak Torockóra érek…
Kihagyott vagy felcserélt ellenőrző pontok
Túratársaim is bátorítottak, nekivágtunk hát az útnak. Szerencsére hosszabb ideig ereszkedők sorozata következett, a nehéz bringa jól nekilódult a lejtőn, elsőként értem az aljba. Kihagytuk az Adrenalin Parknál és a Hordos-kútnál található ellenőrzőpontokat, az észak-erdélyi autópálya mellett haladva 10 óra 51 perckor megérkeztünk a Túri-hasadékba, majd 10 óra 17 perckor a Tordai-hasadékba, 11 óra 20 perckor pedig a szindi paplakhoz is. Valóban: más sorrendben érintettük az ellenőrzőpontokat. Mészkő következett, majd egy eléggé hosszú makadámút Várfalváig (12:45). Az EKE-várnál felállított ellenőrzőpontnál sokan nagyot néztek: tele akkumulátorral érkezett meg az elektromos bicikli, ez mégis hogyan lehetséges?! Az GPS szerint eddig 70.2 kilométert tekertem… A neheze csak most következett: aszfaltúton Csegez, majd innen fel a Székelykőre. Maga a Golgota volt ez a hely, igen nehéz volt feltolni a súlyos biciklit… Az ellenőrző ponthoz 15 óra 6 perckor érkeztünk meg, a GPS azt mutatta, eddig a pontig összesen 82.6 kilométert tettünk meg. Felüdülés volt végigbringázni a gerincen, sőt, az addig elviseltekhez képest valóságos élvezet volt leereszkedni az erdőben Torockószentgyörgyre. Eszembe jutott, amikor néhány évvel ezelőtt az ereszkedő előtt kapott el az eső bennünket, Mátis Anikó igen tapasztalt bringás társammal sok helyen a biciklik mellett haladva jöttünk le az erdőben, a mezőn pedig olyan sár volt, hogy jóval a kukoricás előtt kerekeink teljesen tele lettek sárral, már nem is forogtak: hátunkon vittük el őket a településig. Itt valaki segítségével megmostuk a drótszamarakat… Most szerencsére nem volt sár, a célban 17 óra előtt került színes öntapadós az igazolólapunkba. A megpróbáltatás után nagyon jól esett a sör, a bor, ismét a sör, s aztán végül a bor. Egészen az utolsó busz indulásáig…
Idén 578 résztvevő teljesítette a Jókai túrát gyalogosan, kerékpárral vagy szaladva, összesen mintegy 17.884 km-t megtéve a Kolozsvár és Torockó közötti rövidebb-hosszabb távokon. Legkisebb hősünk az alig három hónapos Molnár Ünige volt a Várfalva–Torockó útvonalon, akit szülei először vittek ilyen hosszú túrára. Ugyancsak rekordszámúra sikeredett a megvásárolt vízmennyiség és a lefőzött krumpligulyás, de Sztranyiczki Gábornak, az ultramaraton nyertesének is pályarekordot sikerült szaladnia 5 óra 39 perccel. Talán abból is történelmet írtunk, hogy minden résztvevőnek sikerült szárazon megúszni a túrát, hiszen az égiek megkíméltek az ijesztő esőfelhőktől.
Első állomásunk Szind, ahol néhány résztvevő már az üzlet/kocsma teraszán melegít be a nagy próbatételre, én az autóból kiszállva kicsit bénáskodom az egymásba ragadt dobozokkal, de Zoli gyorsan segít. Az unitárius parókia udvarán minden rendben: a sátrak állnak, az Urák család és Venczel Enikőék mosolyogva fogadnak, a Gy30-asok és Gy17-esek tömege már szétoszlott, az idősebb EKE-tagok szorgalmasan kenegetik a kenyereket a konyhában, köztük Nagy Lajos és felesége, Kelemen Magda és Pálfalvi László. Pethő Adél barátnőm is megölelget, kérdezi, sikerült-e többet aludni, mint tavaly, aztán ugrás is vissza az autóba, igyekszünk Várfalvára segíteni a Gy10-esek indulásánál, akik több mint 300-an regisztráltak. A Tordai-hasadék fele haladva néhány gyalogost magunk mögött hagyunk, a telefonom párszor felcsörren, de a vezetésre hivatkozva inkább nem veszem fel. A túra hetén nagyjából 40-szer csörrent meg az EKE-telefon, a sajátomra csak pénteken 19 hívás érkezett... Várfalván az EKE-Várhoz vezető utcába érve vidáman köszöntenek a zöld pólós önkéntesek, Huni és Attila, akik kérésemnek megfelelően ügyesen irányítják a forgalmat, közben Bogya Zoli is megérkezett a Bükki Kempingtől Ferencz Lórival, ahonnan a Gy55-ösöket és a hat szem maratonistát indították Kerekes Kinga és Kovács Kati koordinálásával. Az EKE-Várnál is minden rendben, a molinók szépen kifeszítve, a sátrak, regisztrációs asztalok a helyükön, a szorgos önkéntesek pedig Ádám Gábor igazgatásával indítják a legrövidebb túraváltozat résztvevőit. Az idősebb EKE-tagok is berendezkedtek és Fehér Zsuzsa vezetésével már nekiláttak a hagymapucolásnak, a kenyérkenegetésnek. Néhány kérdés érkezik felém az önkéntesektől, majd Sipos Árpival, a Székelykő pontbírójával megbeszéljük a forgatókönyvet: a CERT Transilvania önkéntese viszi fel őket profi terepjáróján mind a harmincszor 6 liter vízzel és a sátorral együtt, este pedig le is hozza őket. Ezután megjelennek a Maszol újságírói Lőrincz Annával az élen, akivel gyorsan meg is ejtjük a beígért videós interjút. Még egy gyors fuvar Szindig, ahol reggel véletlenül túl sok kenyeret hagytak, útközben Fazakas Feri hív a Hordós-kút ellenőrzőponttól, hogy visszafelé leszedik a jelzőszalagokat Názár Erzsébettel és Szilágyi Bandival. Amint visszaérek Várfalvára a nagy csapat indul át Torockóra: az önkéntesek a Quadrion egyik buszával, Boér Botond és Cuzdorian Tamás a jól megpakolt dubával, én pedig a kisautóval. Az Aranyos-völgyén gurulva kissé aggódva figyelek fel a sötét fellegekre és erősen imádkozni kezdek magamban...
Torockóra picit késve érkezünk, pár perccel 13 óra előtt az első futó, Sztranyiczki Gábor már a célban vár ránk, Botond pedig gyorsan előbányássza a dubából az SI-card olvasót, hogy rögzítse az adatait. A Barabás Ibolya vezette hölgytársaság birtokba is veszi a konyhát, keresik a gázpalackot, nem találják, meglesz, de üres, ja, nem, még félig tele, így Nagy István Bajusz, aki Kovács Evelinnel és Kasza Izával érkezett az Adrenalin Park ellenőrzőponttól, gyorsan segít is beszerelni. Közben próbálom koordinálni az embereket: a szerevezési kellékeket vigyétek a kultúrotthonba, az asztalokat és sátrakat az udvarra, itt fogadjuk az érkező gyalogosokat, bringásokat és futókat, itt lesz az utazási iroda, itt pedig az EKE-bazár. Minden sínen, az önkéntesek ügyesen, önállóan feltalálják magukat, mindent megoldanak, így rövidesen felkészülten várjuk a fáradt túrázókat. Lőrincz Feri is megérkezik 14 óra előtt a kisbusznyi krumpligulyással (ekkora mennyiséget életemben nem láttam), így a hölgyek neki is látnak a munkának. Közben Szabó Lilla, Adrien és Laca is megérkeznek a Túri-hasadék ellenőrzőponttól, így át is adom nekik az utazási iroda vezetését, ahol összesítik a beérkező túrázók igényeit: ki, mikor, melyik busszal szeretne visszautazni Várfalvára, Szindre vagy Kolozsvárra. Megnyugtató, hogy mindenki tudja a dolgát, kellően le vannak osztva a feladatok, így jut időm foglalkozni a megérkezett mentősökkel, pár szót váltani támogatóinkkal, felcímkézni a kupákat és érmeket, megírni az önkénteseknek az emléklapokat. Sajnos két szerencsétlenség történik: egy hölgy kificamítja a bokáját a Székelykő nyergében, de a CERT-es önkéntes gyorsan le is hozza a mentőhöz, egy másik hölgynél viszont törést állapítanak meg, vele a Nagyárkon lefelé történik a baleset, rajta a hegyimentők segítenek, majd a hivatalos mentőszolgálat. Amint beérkezik az összes futó, Bogya Zoli segít az eredményhirdetésben, mindenki megkapja a megérdemelt érmet és kupát. A hölgyeknél az egyedül induló Manea Andrea viszi el az első díjat, a férfiaknál pedig Sztranyiczki Gábor, Papp Csaba és Poting Răzvan lesznek a dobogósak, őket követi Molnár Tibor és Manea Cristian.
Majdnem negyed évszázada szervezik meg Kolozsváron a Jókai Mór Emlék- és Teljesítménytúrát, amelyet az 1848–49-es forradalom és szabadságharc 150 éves évfordulója alkalmából kezdtek el 1998-ban. Gyalogosan, kerékpárral és szaladva is meg lehet tenni az 55, 30 és 10 kilométeres szakaszt, így gyerekekkel is nyugodtan el lehet indulni a túrán. Az emlék- és teljesítménytúra sikere töretlen, sőt egyre népszerűbb, a szervezők szerint ugyanis idén rekordszámú részvevő volt, több mint 600-an tették meg a különböző hosszúságú távokat.
Kismihály Boglárka idei főszervező elmondta, a túra leghosszabb szakasza Kolozsvárról indul, az úgynevezett gyalogos 55-ös csapat a bükki kempingtől rajtolt reggel hat óra után, ők 55 kilométert gyalogolnak a célig. Ugyanakkor kerékpárosok is indultak Kolozsvárról, és a gyalogos túraváltozat mellett vannak maratonisták is, akik az 55 kilométeres távot futva teszik meg. Ezen kívül indult egy 30 kilométeres és egy 17 kilométeres gyalogos túraváltozat Szindről, és Várfalváról indulnak a gyalogos 10-ek, ez a legrövidebb táv. Utóbbin vesznek részt a legtöbben, több mint háromszázan voltak az idén, az összes túraútvonalon együttesen pedig meghaladták a 600 főt. A túrázók a Székelykőn keresztül érkeznek be Torockóra, mindenki a maga tempójában, és itt az EKE csapata egy finom ebéddel várja őket, és átvehetik okleveleiket. A főszervező hozzátette, a gyalogos 10-es útszakaszon nagyon sok család vesz részt, és ők próbálják is népszerűsíteni a túrát a családok körében. „Éppen emiatt a 14 éven aluli gyerekek számára a nevezés díjtalan, ezáltal is próbáljuk őket bátorítani, hogy vegyenek részt a túrán. Ráadásul a 10-es táv annyira nem is hosszú, ők is meg tudják ezt tenni. A hosszabb túrákhoz már kell egy edzettségi szint, ide inkább a tapasztaltabb túrázók jelentkeznek” – részletezte.
Kismihály Boglárka úgy fogalmazott a teljesítménytúra célja röviden összefoglalva az, hogy minőségi szabadidős tevékenységet biztosítson a családoknak, túrázóknak a természetben, ugyanakkor mivel Jókai nevéhez kötődik, az ő emlékét is szeretnék éltetni, és felhívni a figyelmet munkásságára. Céljuk „összevonni a kultúrát a túrázással”. Hozzátette, a rövidebb túraváltozatokat mindenképp ajánlja családoknak, mert az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy nekik ez nagyon bevált, és évről évre többen jönnek. A hosszabb túraváltozatot a tapasztaltabbaknak javasolná, akik havonta egyszer legalább elmennek túrázni, a leghosszabb változatot pedig az igazán bevállalósaknak, akik edzettek, és magashegyi túrákra is járnak. „A kolozsvári EKE egy nagyon összetartó csapat, és miattuk maradhatott fenn a túra 1998 óta. Olyanok voltak, mint egy nagy család, és évről évre kitartóan szervezték a túrát, emiatt mindig jöttek résztvevők. Néhány évvel ezelőtt pedig Branea Róbert átvette a teljesítménytúráknak a szervezését, és felfejlesztette egy olyan szintre, ahol még több embert meg tud szólítani, úgyhogy igazából az elmúlt pár évben nőtte ki magát ekkorára a teljesítménytúra” – világított rá Kismihály Boglárka.
