Fontos információk

RAJT

Szombat, augusztus 13.
7:00
Kolozsvár, Falumúzeum

Rajtcsomagok átvétele a helyszínen 6:30 és 6:50 között


Visszaszállítás Kolozsvárra

A CÉLba érkezett résztvevők Kolozsvárra utazása lehetséges a délutáni és esti vonatokkal.

A vonatok menetrendje a következő:

  • CFR Călători R 3630, indul 16:47-kor, érkezik 17:43-kor

  • Interregional Călători R 10656, indul 17:08-kor, érkezik 17:59-kor

  • CFR Călători R 3078, indul 18:29-kor, érkezik 19:42-kor

  • Interregional Călători R 10658*, indul kb. 20:55-kor, érkezik 21:40-kor

* A megjelölt járat különleges kérvényezés nyomán áll meg a sztánai vasútállomáson, ennek ügyében a szervezők intézkednek.


Létszámkorlát

Az idei túrán létszámkorlátot vezetünk be az egyes helyszínek kapacitása miatt. Ennek megfelelően maximum 300 befizetett résztvevőt fogadunk. Ha valaki benevez, és nem fizeti ki időben a részvételi költségeit, előfordulhat, hogy már nem fér bele a 300-as keretbe, így törölni fogjuk jelentkezését. Éppen ezért mindenkit megkérünk, hogy regisztráció után a lehető legrövidebb időn belül juttassa el a szervezőkhöz részvételi költségét, ezzel garantálva részvételét. Amennyiben az előre meghatározott létszámkorlátot korábban elérjük, a regisztrációt lezárjuk a határidő lejárta előtt.


Mit biztosítunk a résztvevőknek?

  • A rajtcsomag tartalma: rajtszám, kérésre térkép és emlékpóló

  • Díjazás: Minden egyéni kategória, valamint a váltóverseny 1-3. helyezettje érmet és oklevelet kap. Minden további résztvevő kap (kisebb) részvételi érmet és részvételi oklevelet. Az összesített egyéni női és férfi verseny 1-3. helyezettjeit kupával is jutalmazzuk. Amennyiben valamely versenykategóriában 3-nál kevesebb résztvevő van, az illető kategóriát összevonjuk az előző (fiatalabb korosztály) kategóriával.

  • A résztvevők a a 3. és 7. ellenőrző pontnál (Gorbói országút, Zsobok) energiapótlót (alma, banán, müzliszelet, nápolyi, szőlőcukor), a 4. ellenőrzőpontnál (Gyerővásárhely) zsíros, lekváros, zakuszkás kenyeret kapnak. Az összes ellenőrző pontnál biztosítunk ivóvizet.

  • A CÉLnál, a Szentimrei-villában, a Szentimrei Alapítvány minden résztvevőt meleg étellel (tejfölös-túrós-tepertyűs puliszka) vár (14.00 órától).

  • Környezetvédelmi meggondolásokból az ellenőrzőpontokon nem biztosítunk eldobható műanyagpoharakat, ezért megkérünk mindenkit, hozzon magával kulacsot/poharat.


Csomagszállítás

Igény esetén a szervezők vállalkoznak a résztvevők csomagjainak (1 db./fő) a rajt helyszínétől a célig való ingyenes elszállítására, ahol a cél-irodánál lehet majd ezeket átvenni. A szállításra átadott csomagokat a résztvevőknek a nevet és telefonszámot tartalmazó felirattal kell ellátniuk. A csomagban levő értéktárgyakért a szervezők nem vállalnak felelősséget.


Szálláslehetőség Sztánán

Azok, akik a túra végén nem akarnak visszatérni Kolozsvárra, előzetes foglalással megszállhatnak a Szentimrei-villában (Riszeg Vendégház). A szállás ára egy éjszakára 40 lej, melegvizes zuhanyozási lehetőséggel. Foglalás és további információk: Facebook-oldal, riszeg2004@yahoo.com, 0374-959244, 0745-850004, 0770-588389.


Elsősegély-nyújtás

Az ellenőrző pontok elsősegély-nyújtó készlettel lesznek ellátva.
A túrát autóval végigkíséri egy orvos és egy egészségügyi asszisztens.
A túrák megrendezéséről az illetékes hegyimentő szolgálatot (Salvamont) értesítettük. Ugyanakkor, a résztvevők tudatában kell legyenek annak, hogy egyes szakaszokon, a segítők helyszínre érkezése időbe telhet. Mindenki felelős a saját testi épségéért, és szükség esetén, lehetőségei szerint, nyújtson segítséget túratársainak. Ezért mindenkit arra kérünk, hozzon magával egy kis elsősegély csomagot, amelynek javaslatunk szerint a következőket kellene tartalmaznia: ragtapasz, fertőtlenítő szer (oxigénes víz, Rivanol-oldat, Betadine), Magnézium tabletta, kötszer.

Honlapjaink fejlesztésének támogatói:
Communitas alapitvány Bethlen Gábor alap