Egyedül és magányosan Vasvári Pál emlékezetével
2019. július 6.
Szerző: Kiss Olivér
Milyen kegyetlen lehetett az 1848–1849-es magyar forradalom és szabadságharc, ha ilyen nehéz az egyik vezéregyéniségéről elnevezett, az EKE Kolozsvár 1891 által szervezett 100 kilométeres biciklitúra – morfondíroztam a havasnagyfalui elágazásnál, a szervezők által felállított ellenőrzőpont utáni szakaszon, miközben meredeken emelkednem, s folyamatosan tekernem kellett. A mócok ellen harcoló szabadcsapatoknak mindenképpen sokkal nehezebb dolga lehetett e dombvidéken – ám az előzetes edzés nélküli jelentős erőfeszítés sem könnyű, tettem hozzá akkor, amikor már annyira kifáradtam, hogy tolni kezdtem a bringámat.
Az osztrákok uszítására a szülőföldjük védelméért, jól ismert otthoni terepen harcoló mócvidéki román parasztok vajon pontosan hol mészárolták le a szabadcsapatot toborzó Vasvári Pált és harcostársait? – teszem fel magamban a kérdést rögtön a kolozsvári rádió- és televíziós társaság Dónát út 160. szám előtti előrajt után, amikor mindenki azonnal elviharzott, s máris egyedül maradtam. A Szászfenesre vezető szűk terelőút még korántsem történelmi jelentőségű hely, ám itt is a forradalomra gondolok, de ezúttal a mi 1989-es decemberi népfelkelésünkre, amelynek köszönhetően sor kerülhet erre a biciklitúrára, hisz a kommunista diktatúra idején nem lehetett volna magyar forradalmárról elnevezett bringatúrát szervezni…
Hatvankét kilométerórás sebesség
Biciklizés közben videót készítek, többet is, legyen miből az itt látható összeállítást elkészítenem. Minden barátom, ismerősöm előttem halad, bizonyára edzettek, s ami biztos: sokkal jobb a biciklijük, mint az én sárgavillás, lengéscsillapító nélküli, még 2011-ben vásárolt bringám. Aztán más kifogásokat is találok magamnak, hogy miért is én zárom a sort: a térdemre is vigyáznom kell, hisz meniszkusz-szakadás miatt két évvel ezelőtt műtötték, ráadásul a kulcscsontomat sem kellene eltörnöm, mint 2014-ben erdei ereszkedés közben. Erre már a Jósikafalva (Beliş) utáni meredek ereszkedőn gondolok, amikor a GPS készülékem szerinti mérés alapján a sebességem meghaladja a 62 kilométer/órát…
De ne ugorjunk ilyen előre: Gyaluban, a Hideg-Szamos felé vezető úton már „hanyatt fekszik” egy bicikli, Csoma Botond barátom bringájának egyik külső gumiabroncsa felmondta a szolgálatot. „Észre sem vettem, hogy kihasadt. Adott pillanatban fékeztem, s majdnem ledobott az útról. Ha aszfalton, s ereszkedés közben kenem oda magam, akkor most nem lennék itt” – mondja, s szerencsésnek mondja magát, mert a rajt közvetlen közelében levő üzletben talált megfelelő méretű külsőt, s Szikszai Attila hathatós segítségével hamar a helyére is kerül az abroncs. Siet, teszi hozzá, mert ott akar lenni a bélesi tónál és a Körösfőn szervezett Vasvári-megemlékezésen. S már csak utóbbi helyen találkozunk ismét; beszédét lekésem, ahogy a tónál szervezett eseményt is, ezért meg sem állok, a pontbírók kérésére gurulás közben csak bemondom a rajtszámomat. Csak azért, hogy tudják, nem pusztultam el az emelkedőn…
Bye-bye ellenőrzőpontok
Az ezelőtti, pontosabban a Funtineli-tetőnél létrehozott ellenőrzőpontnál is ugyanez a helyzet, ahova szintén nagyon későn érkeztem, már göngyölítették a molinót. Még készségesen beírták volna az érkezési időpontot, de nem akarom fenntartani őket…
A „nagy” közös sörözéseket is lekésem: mire a kocsmához értem, rendszerint mindenki indult már tovább. Adott pillanatban Branea Róbert főszervező, résztvevő, seprőbíróként is fungált, ám neki is jelen kellett lennie a megemlékezéseken, így egy ideig vele és a tinédzser Csibi Krisztiánnal haladunk, ám mindketten gyorsabban haladtak, s megelőztek.
Tudom, hogy már nem marad kürtöskalács, de betérek a lelkes és kitartó szervező, Kismihály Boglárka szülőfalujába, Kalotaszentkirályra. A beiktatott helyszín újdonságot jelent. Bár legalább másfél órás késésben vagyok, bevár, nyitja tartja az ellenőrzőpontot, s regisztrálja érkezésemet, s de jó!: még egy kis finom kalácsot is kapok.
Érkezésemkor már szinte mindenki indulni készül a Bánffyhunyadon levő Kudor-portáról. Időt fordítok az udvaron levő kopjafák megtekintésére és fotózására, elvégre híres fafaragó család házáról van szó…
A Körösfő előtti, az E60-as főúton levő emelkedő tűzpróbát jelent, a református templom előtti Vasvári-kopjafánál szervezett hagyományos emlékünnepség végére, 18 óra 36 perckor érkezem, de még éppen időben ahhoz, hogy lefilmezzem, amint Branea Róbert és csapata a Péntek László által vezetett Rákóczi Kultúregylet részéről díjat vesz át.
Tanulság a 2020-as jubileumi Vasvári-bringatúrára: edzeni s újabb biciklivel kell nekivágni a túrának. Hátha az időjárás is ugyanilyen jó lesz, mint idén…
A szervezők által közölt adatok szerint idén összesen 93 személy iratkozott be a túrára, s végül 84-en vettek részt a megmérettetésen. A kolozsvári rádió- és tévéstúdió épülete elől induló 100-as távot 72-en, a Gyaluból induló 85-öst pedig 12-en tették meg. Érdekes megjegyezni, hogy négy résztvevő 18 év alatti volt, a legtapasztaltabb bringázó pedig 72 éves. A hosszabb útvonalat 6, a rövidebbet pedig 2 hölgy vállalta be. A GPS készülékem szerint jómagam 103,1 kilométert tettem meg 11 óra 18 perc alatt. Ebből 9 óra 3 perc volt mozgás és 2 óra 14 perc a pihenő; maximális sebesség 62,1 km/h, átlagsebesség 11,4 km/h.
