Fontos információk

RAJT

Szombat, május 11.
7.00–7.30
Kolozsvár, Magyar/1989 December 21. utca 116., EKE – Kolozsvár 1891 ügyfélszolgálati iroda


Létszámkorlát

Akárcsak tavaly, az idei túrán is létszámkorlátot vezetünk be az egyes helyszínek kapacitása miatt. Ennek megfelelően maximum 600 befizetett résztvevőt fogadunk. Ha valaki benevez, és nem fizeti ki időben a részvételi költségeit, előfordulhat, hogy már nem fér bele az 600-as keretbe, ezért kénytelenek leszünk törölni jelentkezését. Éppen ezért mindenkit megkérünk, hogy regisztráció után a lehető legrövidebb időn belül juttassa el a szervezőkhöz részvételi költségét, ezzel garantálva részvételét.


Utazási lehetőségek

Visszautazás Kolozsvárra

A visszatérés Torockóról Kolozsvárra lehetséges a szervezők által biztosított mikrobuszokkal vagy autóbuszokkal és kerékpár-szállításra alkalmas járművekkel. A tervezett indulások 17:00, illetve 19:00 órakor lesznek a Piactérről. A buszos szállítást az online űrlap kitöltésekor lehet igényelni az illető mező bejelölésével, ahol az indulási időpontokat is ki lehet választani.

Azok számára, akik igényelnek visszaszállítást Torockóról, nagyon fontos, hogy a célba való megérkezésük után jelentkezzenek be az utazási irodánál, és egyeztessenek az önkéntesekkel a buszok indulása kapcsán, ugyanis történhetnek változások az eredetileg meghirdetett indulási időpontokhoz képest.


Tájékoztatás a kerékpárok visszaszállítására vonatkozóan

A kerékpárok szállítása tehergépkocsikkal vagy kisteherautókkal történik.

Egy teherszállító járművel kb. 25–50 kerékpárt lehet szállítani, felállítva, egymáshoz rögzítve. Ez a szállítási mód kitűnően bevált az utóbbi kerékpáros teljesítménytúrák során. A kerékpárokat úgy pakoljuk fel, hogy a szállítás során lehetőleg ne kerüljön sor karcolásokra, egyéb apró felületi sérülésekre. Nagy figyelmet fogunk erre fordítani, de nem tudunk ezért teljes felelősséget vállalni! Annak, aki különösen érzékeny az ilyesmire, azt tanácsoljuk, hogy hozzon magával a rajthoz pl. egy könnyű lepedőt, pokrócot. Ezt tegye egy feliratozott zacskóba, a kísérő autók valamelyike elviszi a CÉLhoz, és ott majd ezzel leboríthatja kerékpárját, hogy megóvja a mellette levő bringákkal való érintkezés okozta esetleges sérülésektől. A célirodánál lehet igényelni a szervezőktől öntapadós papír fedőszalagot is a kerékpárvázak felületének az esetleges érintkezési pontoknál való védelmére.


Mit biztosítunk a résztvevőknek?

  • A szervezők a túra résztvevőinek igazolólapot, valamint kérésre nyomtatott térképet részletes útvonalleírással és emlékpólót biztosítanak. A túrát teljesítőket oklevéllel és kitűzővel jutalmazzuk.
  • Biztosítjuk az útvonalak egyes részeinek ideiglenes kijelzését szalagokkal és jelzőtáblákkal, illetve a digitális nyomvonalak is letölthetők weboldalunkról.
  • A résztvevők energiapótlót (3. EP, Adrenalin Park – alma, banán, keksz, müzliszelet, nápolyi, krumplicukor, szőlőcukor) kapnak, illetve szendvicseket (zsíros, lekváros kenyér) fogyaszthatnak (6. EP, Szind és 9. EP, Várfalva). Az összes ellenőrző pontnál van ivóvíz.
  • A CÉLnál, Torockón, 14:00 órától kezdődően minden résztvevőt meleg étellel vendégelünk meg. Figyelem! Idén mindenkit megkérünk, hogy hozzon magával saját mélytányért, amiből elfogyaszthatja az ebédet.
  • Környezetvédelmi meggondolásokból az ellenőrző pontokon nem lesznek műanyagpoharak, ezért megkérünk mindenkit, hozzon magával kulacsot/poharat.

Csomagszállítás

Igény esetén ingyen elszállítjuk a résztvevők csomagjait (1 db./fő) a rajt helyszínétől Torockóig, ahol a cél-irodánál lehet majd ezeket átvenni. A csomagokra írják fel a nevüket és a telefonszámukat. A csomagban levő értéktárgyakért nem vállalunk felelősséget!


Elsősegélynyújtás

Az ellenőrző pontokon elsősegélykészleteket helyezünk el.
A túrán jelen van egy orvos és egy egészségügyi asszisztens.
A túrák megrendezéséről a hegyimentő szolgálatot (Salvamont) értesítettük. Ugyanakkor a résztvevők tudatában kell legyenek annak, hogy egyes szakaszokon a segítők helyszínre érkezése időbe telhet. Mindenki felelős a saját testi épségéért, és szükség esetén, lehetőségei szerint, nyújtson segítséget túratársainak. Ezért mindenkit arra kérünk, hozzon magával egy kis elsősegélycsomagot, amelynek javaslatunk szerint a következőket kellene tartalmaznia: ragtapasz, fertőtlenítő szer (oxigénes víz, Rivanol-oldat, Betadine), magnéziumtabletta, kötszer.

Honlapjaink fejlesztésének támogatói:
Communitas alapitvány Bethlen Gábor alap