Vasvári bringatúra zuhogó esőben hősies kitartással
Vasvári bringatúra zuhogó esőben hősies kitartással
2021. július 19.
Szerző: Kismihály Boglárka
A korlátozásokkal teli 2020-as év után úgy döntöttünk, hogy idén nem hagyjuk elmaradni teljesítménytúráinkat, így május 15-én közel 500 túrázó mérettette meg tűrőképességét a Jókai hosszabb-rövidebb távjain Kolozsvár és Torockó között, július 3-án pedig Vasvári emlékére tekerte le a 85 és 100 km-es távok egyikét néhány bátor kerékpáros zuhogó esőben. A Bánffy és a Kós túrák még hátra vannak: július 31-én Kalotaszeg szívéből vlegyászai és kőhegyi magaslatokig juthatnak el a résztvevők gyönyörű útvonalakon, míg augusztus 21-én, a Kolozsvári Magyar Napok ideje alatt Sztána idilli környezetét fedezhetik fel. Addig is, álljon itt egy személyes beszámoló a Vasvári-túra nem mindennapi, emlékezetes pillanatairól, szervezői tapasztalatokból ihletődve.
 A Jókai sikere nyomán már türelmetlenül vártuk a sorban következőt, amelynek a megszervezése a leggördülékenyebben szokott menni az egyszerű logisztikának és a résztvevők kis létszámának köszönhetően. Mivel májusi teljesítménytúránkon túljelentkezéssel kellett szembesülnünk, ez alkalommal is létszámkorlátot szabtunk meg és reménykedtünk, hogy nem fogjuk meghaladni a 150 főt. Éppen ezért mindnyájunkat pofonvágott a tény, hogy csupán 60 személy regisztrált, amiből hárman vissza is léptek a túrát megelőző pár napon, így 57 személy indítócsomagját készítettük elő önkénteseinkkel csütörtök este. Rekordteljesítmény, gondoltam magamban, hiszen eddig csupán vágyott célként lebegett előttünk, hogy ne maradjon mindig utolsó napra a pakolás. A nyomtatványok és a pontbírók csomagjának előkészítése közben végig azon töprengtem, hogy mit ronthattunk el, hiszen időben meghirdettük az eseményt, az online jelentkezést is beindítottuk a rendezvény előtt egy hónappal és a közösségi média mellett újságban és rádióban is népszerűsítettük a túrát, mégis nagyon kevesen vállalkoztak a megmérettetésre. Mindeközben néhány résztvevő aggodalommal hívott fel, hogy az előrejelzés szerint szombaton egész nap esni fog, és megkérdezték, hogy ilyen körülmények között is megszervezzük-e a rendezvényt. Természetesen igen, a teljesítménytúrákat sosem halasztjuk el az időjárás miatt – ismételgettem a hasonló választ győzködve őket, hogy az előrejelzésben nem kell megbízni. Ez alkalommal picit tévedtem… Szombat reggel kb. 5 óra alvás után hunyorgó szemmel, csalódottan néztem ki az ablakon, a szürke esőfelhők súlya pedig egyre lejjebb nyomott a földbe. Habár a helyzet reménytelennek tűnt, legbelül reménykedtem benne, hogy pár órán belül verőfényes idő váltja fel a borongós égbolt melankolikus látványát. Amíg eltekertem az irodáig, épp elállt az eső, így felcsillant a remény, hogy a résztvevők is megúszhatják szárazon, ha az égiek is úgy akarják. A városból kifelé tartva csörren a telefon, Branea Robi hív, hogy baj van, mert az indítócsomagok az ő autójában maradtak. Tökéletes időzítés, gondoltam magamban, hiszen még csak a Monostoron jártunk és vissza tudtunk kanyarodni a Donát negyedbe a Kolozsvári Rádió épületéhez, ahonnan a 100 km-es változat résztvevői rajtoltak. Gyorsan megtörtént az átvétel, majd igyekeztünk Gyaluba, hogy legyen időnk előkészíteni a rajt helyszínét.
A Jókai sikere nyomán már türelmetlenül vártuk a sorban következőt, amelynek a megszervezése a leggördülékenyebben szokott menni az egyszerű logisztikának és a résztvevők kis létszámának köszönhetően. Mivel májusi teljesítménytúránkon túljelentkezéssel kellett szembesülnünk, ez alkalommal is létszámkorlátot szabtunk meg és reménykedtünk, hogy nem fogjuk meghaladni a 150 főt. Éppen ezért mindnyájunkat pofonvágott a tény, hogy csupán 60 személy regisztrált, amiből hárman vissza is léptek a túrát megelőző pár napon, így 57 személy indítócsomagját készítettük elő önkénteseinkkel csütörtök este. Rekordteljesítmény, gondoltam magamban, hiszen eddig csupán vágyott célként lebegett előttünk, hogy ne maradjon mindig utolsó napra a pakolás. A nyomtatványok és a pontbírók csomagjának előkészítése közben végig azon töprengtem, hogy mit ronthattunk el, hiszen időben meghirdettük az eseményt, az online jelentkezést is beindítottuk a rendezvény előtt egy hónappal és a közösségi média mellett újságban és rádióban is népszerűsítettük a túrát, mégis nagyon kevesen vállalkoztak a megmérettetésre. Mindeközben néhány résztvevő aggodalommal hívott fel, hogy az előrejelzés szerint szombaton egész nap esni fog, és megkérdezték, hogy ilyen körülmények között is megszervezzük-e a rendezvényt. Természetesen igen, a teljesítménytúrákat sosem halasztjuk el az időjárás miatt – ismételgettem a hasonló választ győzködve őket, hogy az előrejelzésben nem kell megbízni. Ez alkalommal picit tévedtem… Szombat reggel kb. 5 óra alvás után hunyorgó szemmel, csalódottan néztem ki az ablakon, a szürke esőfelhők súlya pedig egyre lejjebb nyomott a földbe. Habár a helyzet reménytelennek tűnt, legbelül reménykedtem benne, hogy pár órán belül verőfényes idő váltja fel a borongós égbolt melankolikus látványát. Amíg eltekertem az irodáig, épp elállt az eső, így felcsillant a remény, hogy a résztvevők is megúszhatják szárazon, ha az égiek is úgy akarják. A városból kifelé tartva csörren a telefon, Branea Robi hív, hogy baj van, mert az indítócsomagok az ő autójában maradtak. Tökéletes időzítés, gondoltam magamban, hiszen még csak a Monostoron jártunk és vissza tudtunk kanyarodni a Donát negyedbe a Kolozsvári Rádió épületéhez, ahonnan a 100 km-es változat résztvevői rajtoltak. Gyorsan megtörtént az átvétel, majd igyekeztünk Gyaluba, hogy legyen időnk előkészíteni a rajt helyszínét.
 Mire odaértünk, ismét zuhogni kezdett, így az EKE-sátor helyett a helyszíni sörsátrak alatt rendezkedtünk be és miközben a kerékpárosokra várakoztunk pontbíró társaimmal, Kovács Krisztinával és Kovács Katival, próbáltuk megsaccolni, hogy hány biciklis fog elbátortalanodni a zuhogó eső miatt. Kati nagyjából 20 személyre tippelt, feltételezése pedig hamarosan be is igazolódott: végül 57-ből 31 bátor biciklis vállalta a nem mindennapi próbatételt, néhányan pedig megjelentek, hogy átvegyék indítócsomagjukat, de közölték, hogy ilyen körülmények között nem vállalják a túrát. Közben szembesülnöm kellett a nap második bakijával is az elkevert indítócsomagok sztorija után: a saját matricáinkat véletlenül az előrajtos borítékba raktam, ám Sebe Csilla és Pethő Adél nagyon gyorsan orvosolták a problémát, így mindenkinek odaadták a kezébe a matricáját, amit mi aztán be tudtunk ragasztani az igazolólapokba. Amikor rákerült a sor, hogy leközöljék azoknak a nevét, akik nem jelentek meg az előrajtnál, minden egyes kihúzott névnél összeszorult a gyomrom és csalódottságot éreztem, hiszen mindent beleadtunk a szervezésbe, ám az eső pillanatok alatt elmosta fáradozásainkat. Miután mindenki útnak indult, mi is összepakoltunk és az első ellenőrzőponthoz vettük az irányt, ahol az 5 tagú Urák család apraja-nagyja várta a megfáradt kerékpárosokat mindenféle földi jóval. Útközben lassan elhaladva a bringások mellett őszinte sajnálatot éreztem, amiért szakadó esőben kellett tekerniük a folyamatos emelkedőn, ugyanakkor az elismerés és csodálat is átjárta zsigereimet, hiszen megfogyva bár, de törve nem vágtak neki a kihívásnak. Az ellenőrzőponthoz érkezve széles mosollyal fogadtak minket az Urák gyerekek, Boglárka, Boróka és Csaba szüleikkel, Judittal és Istvánnal együtt és lelkesen kínálgattak az energiapótlós dobozokból, így korgó gyomrunkat megtölthettük banánnal, almával, nápolyival, müzliszelettel és egyéb finomságokkal. A fáradt bringások is megörültek az édességek láttán és a csendesedő esőben felszusszanhattak a kemény mászás előtt. Miután átvettem a Culinás szendvicseket Tőkés Tündétől, túraszolgálatos orvosunktól és Madár Gyulától, a következő ponthoz indultam.
Mire odaértünk, ismét zuhogni kezdett, így az EKE-sátor helyett a helyszíni sörsátrak alatt rendezkedtünk be és miközben a kerékpárosokra várakoztunk pontbíró társaimmal, Kovács Krisztinával és Kovács Katival, próbáltuk megsaccolni, hogy hány biciklis fog elbátortalanodni a zuhogó eső miatt. Kati nagyjából 20 személyre tippelt, feltételezése pedig hamarosan be is igazolódott: végül 57-ből 31 bátor biciklis vállalta a nem mindennapi próbatételt, néhányan pedig megjelentek, hogy átvegyék indítócsomagjukat, de közölték, hogy ilyen körülmények között nem vállalják a túrát. Közben szembesülnöm kellett a nap második bakijával is az elkevert indítócsomagok sztorija után: a saját matricáinkat véletlenül az előrajtos borítékba raktam, ám Sebe Csilla és Pethő Adél nagyon gyorsan orvosolták a problémát, így mindenkinek odaadták a kezébe a matricáját, amit mi aztán be tudtunk ragasztani az igazolólapokba. Amikor rákerült a sor, hogy leközöljék azoknak a nevét, akik nem jelentek meg az előrajtnál, minden egyes kihúzott névnél összeszorult a gyomrom és csalódottságot éreztem, hiszen mindent beleadtunk a szervezésbe, ám az eső pillanatok alatt elmosta fáradozásainkat. Miután mindenki útnak indult, mi is összepakoltunk és az első ellenőrzőponthoz vettük az irányt, ahol az 5 tagú Urák család apraja-nagyja várta a megfáradt kerékpárosokat mindenféle földi jóval. Útközben lassan elhaladva a bringások mellett őszinte sajnálatot éreztem, amiért szakadó esőben kellett tekerniük a folyamatos emelkedőn, ugyanakkor az elismerés és csodálat is átjárta zsigereimet, hiszen megfogyva bár, de törve nem vágtak neki a kihívásnak. Az ellenőrzőponthoz érkezve széles mosollyal fogadtak minket az Urák gyerekek, Boglárka, Boróka és Csaba szüleikkel, Judittal és Istvánnal együtt és lelkesen kínálgattak az energiapótlós dobozokból, így korgó gyomrunkat megtölthettük banánnal, almával, nápolyival, müzliszelettel és egyéb finomságokkal. A fáradt bringások is megörültek az édességek láttán és a csendesedő esőben felszusszanhattak a kemény mászás előtt. Miután átvettem a Culinás szendvicseket Tőkés Tündétől, túraszolgálatos orvosunktól és Madár Gyulától, a következő ponthoz indultam.
 A Funtineli-tetőn lévő második ellenőrzőpontig jó kis szintemelkedés várt a bringásokra s talán ez volt az a szakasz, amely igazán próbára tette a harcosokat: páran el is hulltak közülük, s úgy döntöttek, hogy feladják a csatát, mert a zuhogó eső és a velőig hatoló szél győzedelmeskedett felettük. Mindeközben a Svédországból hazaérkezett Lixandru Róbert barátunk lencsevégre kapta az esővel folytatott harc drámai pillanatait és a hősies kitartást, részleges járulékos károkat szenvedve, hiszen a kövér esőcseppek őt sem kímélték. A tetőn annyira lehűlt a levegő, hogy még a leheletünk is látszott, az egyre szakadó eső pedig nem akart elcsendesedni. Pedig előző években ez volt az a pont, ahova a kerékpárosok fáradtan megérkeztek a kemény mászást követően és a fűbe heveredve napfürdőztek legalább egy órát pihentetve izmaikat. Idén ezt a tervet sajnos felülírta az időjárás, ezért gyors tanácskozás után arra jutottunk, hogy a többi ellenőrzőpont nyitását előrehozzuk, máskülönben senki nem fogja kivárni ázottan és reszketve a délutáni programot. Sajnos az energiapótlókat, a szendvicseket, a kalotaszentkirályi kürtőskalácsot és az esti, körösfői vacsorát is 57 kerékpárosra rendeltük meg, így mindenből dupla adag jutott volna a résztvevőknek, ám végül csak 20-an maradtak, akik eljutottak a célig lepecsételtetve igazolólapjukat. Pedig délután 2 óra körül az eső is elállt, így bánhatják azok, akik menet közben feladták és nem jutottak el Kalotaszentkirályig, ahol az önkormányzat által biztosított frissen sült kürtőskaláccsal jutalmaztuk a kitartást. Amikor megérkezett az SMS, hogy páran kiszállnak, csalódottságom egyre fokozódott, a kalotaszentkirályi ellenőrzőpontnál pedig Kerekes Edittel tűkön ülve vártuk, hogy végül hányan fognak begurulni a kultúrotthon udvarára. Annyira örültünk minden szál kerékpárosnak, hogy tapssal és üdvrivalgással, na meg cukros-diós kürtőskaláccsal fogadtuk őket a zöld EKE-sátor alatt. Mivel elégedettséget és örömöt láttam mindnyájuk arcán, a csalódottságot lassan felváltotta a hála érzése, és én is együtt tudtam örülni velük, amiért kitartottak és nem adták fel útközben. Körösfőig már alig pár km tekerés várt rájuk, ahol az Urák család oklevéllel és kitűzővel honorálta teljesítményüket. Közülük feltétlenül meg kell említenem Szilágyi Andrást, aki eddig minden Vasvárin részt vett, a közel 74 évével pedig rangidősként tekerte le a 100 km-es távot hihetetlen teljesítményt produkálva. Elmondása szerint az elmúlt 20 évben ekkora záporral még sosem kellett megküzdeniük. Végül a túra két fontos programpontját megkímélték az égiek: a tóparti és a körösfői megemlékezést sikerült szárazon megúszni, a szervezésért külön köszönet jár a Rákóczi Kultúregyletnek és Péntek Lászlónak. Az ünnepség után következett a várva várt vacsora, amelyet Ádám Gábor beugró önkéntesünk hozott el nagy fazekakban Kolozsvárról. Az eseménydús nap végén, miközben családias hangulatban fogyasztottuk el az ízletes babgulyást, egyikünk felvetette a költői kérdést: mi történt volna, ha Vasvári és csapata megijed egy „kis” esőtől, és emiatt nem megy el a vesztes csatába? Bizonyára a történelemkönyvek ma másról szólnának, és nem szerveznénk évente emléktúrát, így a személyes beszámolómat sem olvashatná senki az újság hasábjain.
A Funtineli-tetőn lévő második ellenőrzőpontig jó kis szintemelkedés várt a bringásokra s talán ez volt az a szakasz, amely igazán próbára tette a harcosokat: páran el is hulltak közülük, s úgy döntöttek, hogy feladják a csatát, mert a zuhogó eső és a velőig hatoló szél győzedelmeskedett felettük. Mindeközben a Svédországból hazaérkezett Lixandru Róbert barátunk lencsevégre kapta az esővel folytatott harc drámai pillanatait és a hősies kitartást, részleges járulékos károkat szenvedve, hiszen a kövér esőcseppek őt sem kímélték. A tetőn annyira lehűlt a levegő, hogy még a leheletünk is látszott, az egyre szakadó eső pedig nem akart elcsendesedni. Pedig előző években ez volt az a pont, ahova a kerékpárosok fáradtan megérkeztek a kemény mászást követően és a fűbe heveredve napfürdőztek legalább egy órát pihentetve izmaikat. Idén ezt a tervet sajnos felülírta az időjárás, ezért gyors tanácskozás után arra jutottunk, hogy a többi ellenőrzőpont nyitását előrehozzuk, máskülönben senki nem fogja kivárni ázottan és reszketve a délutáni programot. Sajnos az energiapótlókat, a szendvicseket, a kalotaszentkirályi kürtőskalácsot és az esti, körösfői vacsorát is 57 kerékpárosra rendeltük meg, így mindenből dupla adag jutott volna a résztvevőknek, ám végül csak 20-an maradtak, akik eljutottak a célig lepecsételtetve igazolólapjukat. Pedig délután 2 óra körül az eső is elállt, így bánhatják azok, akik menet közben feladták és nem jutottak el Kalotaszentkirályig, ahol az önkormányzat által biztosított frissen sült kürtőskaláccsal jutalmaztuk a kitartást. Amikor megérkezett az SMS, hogy páran kiszállnak, csalódottságom egyre fokozódott, a kalotaszentkirályi ellenőrzőpontnál pedig Kerekes Edittel tűkön ülve vártuk, hogy végül hányan fognak begurulni a kultúrotthon udvarára. Annyira örültünk minden szál kerékpárosnak, hogy tapssal és üdvrivalgással, na meg cukros-diós kürtőskaláccsal fogadtuk őket a zöld EKE-sátor alatt. Mivel elégedettséget és örömöt láttam mindnyájuk arcán, a csalódottságot lassan felváltotta a hála érzése, és én is együtt tudtam örülni velük, amiért kitartottak és nem adták fel útközben. Körösfőig már alig pár km tekerés várt rájuk, ahol az Urák család oklevéllel és kitűzővel honorálta teljesítményüket. Közülük feltétlenül meg kell említenem Szilágyi Andrást, aki eddig minden Vasvárin részt vett, a közel 74 évével pedig rangidősként tekerte le a 100 km-es távot hihetetlen teljesítményt produkálva. Elmondása szerint az elmúlt 20 évben ekkora záporral még sosem kellett megküzdeniük. Végül a túra két fontos programpontját megkímélték az égiek: a tóparti és a körösfői megemlékezést sikerült szárazon megúszni, a szervezésért külön köszönet jár a Rákóczi Kultúregyletnek és Péntek Lászlónak. Az ünnepség után következett a várva várt vacsora, amelyet Ádám Gábor beugró önkéntesünk hozott el nagy fazekakban Kolozsvárról. Az eseménydús nap végén, miközben családias hangulatban fogyasztottuk el az ízletes babgulyást, egyikünk felvetette a költői kérdést: mi történt volna, ha Vasvári és csapata megijed egy „kis” esőtől, és emiatt nem megy el a vesztes csatába? Bizonyára a történelemkönyvek ma másról szólnának, és nem szerveznénk évente emléktúrát, így a személyes beszámolómat sem olvashatná senki az újság hasábjain.
 
 
 
 
 
 Amikor szombaton hajnali 5 óra 40 perckor felébresztett az okostelefonom, zuhogott az eső. Kinéztem az ablakon: az égen nehéz felhők lógtak, nyúzott testükből csak úgy ontották a csapadékot. A Facebook-beszélgetésben 6 óra 1 perckor Boti törte meg a csendet: „Jó reggelt, mit csináljunk?” Kezdődött a huzavona, mindenki az időjárás-előrejelzést kémlelte. Írtam, a Gyaluban kialakított rajtig azért csak elmennék (az előrajt a Kolozsvári Rádiónál volt kialakítva – szerk. megj.), hogy ázzak át teljesen, s menjen el a kedvem a folytatástól.
Amikor szombaton hajnali 5 óra 40 perckor felébresztett az okostelefonom, zuhogott az eső. Kinéztem az ablakon: az égen nehéz felhők lógtak, nyúzott testükből csak úgy ontották a csapadékot. A Facebook-beszélgetésben 6 óra 1 perckor Boti törte meg a csendet: „Jó reggelt, mit csináljunk?” Kezdődött a huzavona, mindenki az időjárás-előrejelzést kémlelte. Írtam, a Gyaluban kialakított rajtig azért csak elmennék (az előrajt a Kolozsvári Rádiónál volt kialakítva – szerk. megj.), hogy ázzak át teljesen, s menjen el a kedvem a folytatástól. Gyaluig végig ver az eső. A Kolozsvártól mintegy 20 kilométerre lévő településig az országúttal párhuzamos terelőúton vezet az útvonal. Tekerés közben egy sapkás fiatalemberre lettem figyelmes. Úristen, gondoltam, talán tud valamit, lehet, az 1200 méter magasan lévő mócvidéki Havasnagyfaluban (Mărişel) dara vagy havazás vár ránk. Még szerencse – gondolom –, hogy betettem a sísapkámat, arra gondolva, a hosszú és sebes ereszkedésnél jól fog majd… A gyalui rajnál már át voltam ázva, fölösleges lett volna feltennem a pelerint. Ott a sapkás bringázó fiatalember is, mellette egy kalapos és egy zsenge bajszos – hárman tekernek. Velük talált a ritmus (profi, edzett barátaim, ismerőseim jól megelőztek), hozzájuk szegődtem hát. A gyalui és a tarnicai vízgyűjtő gát mentén végig ver az eső, a trió hol előttem, hol pedig mögöttem haladt. Adott pillanatban egy félkezű teljesítménytúrázóra lettem figyelmes: először azt hittem, rosszul látok az esőben. Kitartóan tekert, csak az egyik lejtőn előztem meg, ahol óvatosan ereszkedett. Ám a következő emelkedőn végleg elhagyott.
Gyaluig végig ver az eső. A Kolozsvártól mintegy 20 kilométerre lévő településig az országúttal párhuzamos terelőúton vezet az útvonal. Tekerés közben egy sapkás fiatalemberre lettem figyelmes. Úristen, gondoltam, talán tud valamit, lehet, az 1200 méter magasan lévő mócvidéki Havasnagyfaluban (Mărişel) dara vagy havazás vár ránk. Még szerencse – gondolom –, hogy betettem a sísapkámat, arra gondolva, a hosszú és sebes ereszkedésnél jól fog majd… A gyalui rajnál már át voltam ázva, fölösleges lett volna feltennem a pelerint. Ott a sapkás bringázó fiatalember is, mellette egy kalapos és egy zsenge bajszos – hárman tekernek. Velük talált a ritmus (profi, edzett barátaim, ismerőseim jól megelőztek), hozzájuk szegődtem hát. A gyalui és a tarnicai vízgyűjtő gát mentén végig ver az eső, a trió hol előttem, hol pedig mögöttem haladt. Adott pillanatban egy félkezű teljesítménytúrázóra lettem figyelmes: először azt hittem, rosszul látok az esőben. Kitartóan tekert, csak az egyik lejtőn előztem meg, ahol óvatosan ereszkedett. Ám a következő emelkedőn végleg elhagyott. Felkerül a bringám a biciklitartóra; ködös, esős, nedves tájon haladunk át. Látom, a trió az ellenőrzőpontnál majszolja a szendvicseket. Állítólag a tetőn 6 Celsius fok volt a hőérzet… Aztán láss csodát: valamennyire elállt az eső, ezért úgy döntök, a bélesi tó partján található Vasvári Pál Emlékhelynél kialakított hármas számú ellenőrzőpontnál kiszállok, s folytatom a tekerést. Szerencsére az ellenőrző pontnál szolgálatot teljesítő Kovács Katalin vastag kiskabátot kölcsönöz, a hosszú és sebes ereszkedés egy felüdülés. Egy mélyebb gödör megteszi a hatását: leesik a fogamról a korona. A szó szoros értelmében, szinte otthagytam a fogamat…Jósikafalva (Beliş) községben hosszú ideig a 73 éves Szilágyi P. Andrással (Bandi) tekerünk, a Kalotaszenkirály előtti kocsmánál viszont elválunk: én még maradok, ő siet, ne kapja el ismét az eső. A kalotaszegi településen kialakított utolsó ellenőrzőpontnál sokan nevetnek azon, hogyan „hagytam ott a fogamat”, de nincs idő derülni, még van a körösfői célig.Előtte viszont egyik bringás társammal betérünk Péntek Ferenchez egy pohár pálinkára, meghív. Az első pohárkával a sikerre iszunk. Ferenc elmeséli, ereszkedés közben elrobbant a belsője, szerencsére, semmi baja nem esett. A másodikat ennek örömére fogyasszuk el. A harmadik is legurul, de már nem emlékszem, mit ünnepeltünk vele. A célnál kevés időt töltök, nem akarom lekésni a Vasvári-kopjafánál szervezett hagyományos megemlékezést, amelyet a nagyidő közeledte gyorsít fel. A kultúrházban az Ádám Gábor kondérjából merített paszulyleves a valaha evett legfinomabb. Legurítok még egy sört mielőtt Urák István hazaszállít, otthon veszem észre, hogy valahol Körösfőn felejtettem a bukósisakomat…
Felkerül a bringám a biciklitartóra; ködös, esős, nedves tájon haladunk át. Látom, a trió az ellenőrzőpontnál majszolja a szendvicseket. Állítólag a tetőn 6 Celsius fok volt a hőérzet… Aztán láss csodát: valamennyire elállt az eső, ezért úgy döntök, a bélesi tó partján található Vasvári Pál Emlékhelynél kialakított hármas számú ellenőrzőpontnál kiszállok, s folytatom a tekerést. Szerencsére az ellenőrző pontnál szolgálatot teljesítő Kovács Katalin vastag kiskabátot kölcsönöz, a hosszú és sebes ereszkedés egy felüdülés. Egy mélyebb gödör megteszi a hatását: leesik a fogamról a korona. A szó szoros értelmében, szinte otthagytam a fogamat…Jósikafalva (Beliş) községben hosszú ideig a 73 éves Szilágyi P. Andrással (Bandi) tekerünk, a Kalotaszenkirály előtti kocsmánál viszont elválunk: én még maradok, ő siet, ne kapja el ismét az eső. A kalotaszegi településen kialakított utolsó ellenőrzőpontnál sokan nevetnek azon, hogyan „hagytam ott a fogamat”, de nincs idő derülni, még van a körösfői célig.Előtte viszont egyik bringás társammal betérünk Péntek Ferenchez egy pohár pálinkára, meghív. Az első pohárkával a sikerre iszunk. Ferenc elmeséli, ereszkedés közben elrobbant a belsője, szerencsére, semmi baja nem esett. A másodikat ennek örömére fogyasszuk el. A harmadik is legurul, de már nem emlékszem, mit ünnepeltünk vele. A célnál kevés időt töltök, nem akarom lekésni a Vasvári-kopjafánál szervezett hagyományos megemlékezést, amelyet a nagyidő közeledte gyorsít fel. A kultúrházban az Ádám Gábor kondérjából merített paszulyleves a valaha evett legfinomabb. Legurítok még egy sört mielőtt Urák István hazaszállít, otthon veszem észre, hogy valahol Körösfőn felejtettem a bukósisakomat… A Kismihály Boglárka szervezőtől származó statisztikai adatok szerint idén összesen hatvanan regisztráltak, belőlük hárman lemondták, így ötvenhét kerékpáros maradt, belőlük húszan nem jelentek meg szombat reggel. Harmincheten megjelentek ugyan a rajtnál, de hatan nem indultak el vagy autóból kísérték a társaikat, a túrán tehát harmincegy bringás vett részt. A körösfői célnál csupán húszan pecsételtették le igazolólapjaikat. A legidősebb résztvevő Szilágyi P. András (Bandi) volt, aki egy hónap híján 74 éves. Ő eddig minden kerékpártúrán részt vett, ez volt neki a huszadik, úgyhogy külön elismerés jár a teljesítményéért. Másfelől a legfiatalabb résztvevő a 24 éves Lengyel Károly volt.
A Kismihály Boglárka szervezőtől származó statisztikai adatok szerint idén összesen hatvanan regisztráltak, belőlük hárman lemondták, így ötvenhét kerékpáros maradt, belőlük húszan nem jelentek meg szombat reggel. Harmincheten megjelentek ugyan a rajtnál, de hatan nem indultak el vagy autóból kísérték a társaikat, a túrán tehát harmincegy bringás vett részt. A körösfői célnál csupán húszan pecsételtették le igazolólapjaikat. A legidősebb résztvevő Szilágyi P. András (Bandi) volt, aki egy hónap híján 74 éves. Ő eddig minden kerékpártúrán részt vett, ez volt neki a huszadik, úgyhogy külön elismerés jár a teljesítményéért. Másfelől a legfiatalabb résztvevő a 24 éves Lengyel Károly volt.
 A májusi Jókai-túra sikere nyomán júliusban megszervezzük Vasvári Pálról és Bánffy Miklósról elnevezett emlék- és teljesítménytúráinkat 3-án, illetve 31-én. A Vasvárira kerékpárosok jelentkezését várjuk 85 és 100 km-es távokon, míg a Bánffy-túrán gyalogosok és kerékpárosok egyaránt megmérettethetik magukat hosszabb-rövidebb túraváltozatokon. Mindkét rendezvényen létszámkorlátot szabtunk meg, így aki nem szeretne lemaradni, annak igyekeznie kell a bejelentkezéssel.
A májusi Jókai-túra sikere nyomán júliusban megszervezzük Vasvári Pálról és Bánffy Miklósról elnevezett emlék- és teljesítménytúráinkat 3-án, illetve 31-én. A Vasvárira kerékpárosok jelentkezését várjuk 85 és 100 km-es távokon, míg a Bánffy-túrán gyalogosok és kerékpárosok egyaránt megmérettethetik magukat hosszabb-rövidebb túraváltozatokon. Mindkét rendezvényen létszámkorlátot szabtunk meg, így aki nem szeretne lemaradni, annak igyekeznie kell a bejelentkezéssel. Habár a Bánffy teljesítménytúrákat eredetileg június 26-ra hirdettük meg, két alkalommal is módosítanunk kellett a dátumot, így végül július utolsó napján, 31-én várjuk mindazokat, akik egy emlékezetes közösségi élménnyel ötvözött túrázásra vállalkoznának a külföldi nyaralás helyett. A regisztráció hamarosan beindul, és július 23-án délután 4 órakor fog zárulni, hacsak el nem érjük korábban a 400 fős létszámkorlátot. Mindenkit megkérünk, hogy igyekezzen a jelentkezéssel, ha nem szeretne úgy járni, mint tucatnyi érdeklődő a Jókai esetében (még a túra előtti napon is akadtak néhányan, akik szerettek volna beiratkozni). A Vasvárival ellentétben a Bánffy-túrán színesebb repertoárral várjuk nemcsak a kerékpárosokat, hanem a gyalogosokat egyaránt, így mindenki a saját erőnléti képességének megfelelően választhat útvonalat. A 2019-es túrához képest újításokat vezettünk be, a Gy22 és Gy35 mellett egy rövidebb körtúrát is kínálunk kisgyerekes családok, idősebb túrázók számára (Gyalogos Kőhegy A/B/C), három alternatív útvonallal, amelyek közül majd a helyszínen választhatnak a résztvevők. A Gy35 ezentúl Gy35A/B név alatt fut, ami azt jelenti, hogy a székelyjói ellenőrzőpont után a túrázók választhatnak az A és B útvonalak közül (a B felvezet a Kőhegyre érintve a Hármas kőszikla-csúcson levő ellenőrzőpontot). A kerékpáros repertoár is bővült egy 15 km-es és egy 37 km-es túrával, amely bárki számára könnyen teljesíthető. Emellett a hosszú túraváltozatok (K60/70, K85/95) esetén is behoztunk néhány újítást, így Székelyjón mindenki eldöntheti, hogy melyik útvonalon fejezi be a túrát. A túrák nyomvonala letölthető a honlapról, de térképekkel is készülünk a résztvevők számára, amit az indítócsomagban fognak megkapni. A könnyebb tájékozódás érdekében mutatjuk a különböző túraváltozatok útvonalát.
Habár a Bánffy teljesítménytúrákat eredetileg június 26-ra hirdettük meg, két alkalommal is módosítanunk kellett a dátumot, így végül július utolsó napján, 31-én várjuk mindazokat, akik egy emlékezetes közösségi élménnyel ötvözött túrázásra vállalkoznának a külföldi nyaralás helyett. A regisztráció hamarosan beindul, és július 23-án délután 4 órakor fog zárulni, hacsak el nem érjük korábban a 400 fős létszámkorlátot. Mindenkit megkérünk, hogy igyekezzen a jelentkezéssel, ha nem szeretne úgy járni, mint tucatnyi érdeklődő a Jókai esetében (még a túra előtti napon is akadtak néhányan, akik szerettek volna beiratkozni). A Vasvárival ellentétben a Bánffy-túrán színesebb repertoárral várjuk nemcsak a kerékpárosokat, hanem a gyalogosokat egyaránt, így mindenki a saját erőnléti képességének megfelelően választhat útvonalat. A 2019-es túrához képest újításokat vezettünk be, a Gy22 és Gy35 mellett egy rövidebb körtúrát is kínálunk kisgyerekes családok, idősebb túrázók számára (Gyalogos Kőhegy A/B/C), három alternatív útvonallal, amelyek közül majd a helyszínen választhatnak a résztvevők. A Gy35 ezentúl Gy35A/B név alatt fut, ami azt jelenti, hogy a székelyjói ellenőrzőpont után a túrázók választhatnak az A és B útvonalak közül (a B felvezet a Kőhegyre érintve a Hármas kőszikla-csúcson levő ellenőrzőpontot). A kerékpáros repertoár is bővült egy 15 km-es és egy 37 km-es túrával, amely bárki számára könnyen teljesíthető. Emellett a hosszú túraváltozatok (K60/70, K85/95) esetén is behoztunk néhány újítást, így Székelyjón mindenki eldöntheti, hogy melyik útvonalon fejezi be a túrát. A túrák nyomvonala letölthető a honlapról, de térképekkel is készülünk a résztvevők számára, amit az indítócsomagban fognak megkapni. A könnyebb tájékozódás érdekében mutatjuk a különböző túraváltozatok útvonalát. 
 
