Gólyával a Jókain
Gólyával a Jókain
2023. május 20.
Szerző: László Noémi
Mert Jókai Mór 1876 augusztusában Kolozsvárra látogatott, és Tordán, Torockón, a Tordai-hasadékban és Szinden is járt. Nem pusztán amiatt, mert e helyek már akkor is ott voltak, és írónk mindazt, ami körülötte létezett, elég lelkiismeretesen vizsgálta, hanem azért is, mert épp készülő regényhez gyűjtött tapasztalatot.
Így hát e körútnak az utókor nem csupán az Egy az Isten pompás tájleírásait köszönheti, hanem a kolozsvári EKE Jókai-túráját is, amely Kolozsvárról indul, majd Szinden és a Tordai-hasadékon át Várfalva érintésével fölvezet a Székelykő nyergébe, ahonnan hanyatt-homlok a Nagy-árkon lefelé a torockói unitárius templom tövébe visz.
Tordai-hasadéki ellenőrzőpont, a(z első) legnehezebb útszakasz előtt FOTÓ: LŐRINCZ FERENC
2023. május 6-án, szombaton immár huszonötödik alkalommal túrázhattak kicsik és nagyok, írók és festők, pékek és bőrdíszművesek, botanikusok és fogorvosok, varrónők, diákok, újságírók, tanárok, könyvelők, főtitkárok, nyomdászok, mérnökök, tanácsosok, vidám fickók és jó munkásemberek, apák, anyák, nagypapák, nagymamák, nénék és bátyák, testvérek, gyerekek gyalog vagy kerékpárosan, Jókai nyomdokán.
Valakit közülünk nagyon szeret az Úr, mert a beharangozott eső ellenére szombat reggel hét óra előtt tündöklő ég alatt baktathatott mindenki a kolozsvári Széchenyi-téri találkahelyre, hogy onnan autóbusszal Szindre kerüljön, a 30 vagy a 17 kilométeres túrát teljesíteni.
Várfalváról 223 gyalogos startolt FOTÓ: PÉTER ANIKÓ
A vidék rettenthetetlen harcosai ekkor már kerékpárral vagy futva jó hatvan perce munkába álltak, ők ugyanis hajnalosan a Bükkből indultak az 55 kilométeres túratávon, hogy aztán a túra nyomvonalán végedes-végig hol itt, hol ott húzzanak el a kilométerszámlálással kevésbé elfoglalt szájtátó, szendvicsező, viccelődő, kolbászoló, derék-lapogató, hátfájlaló, térdropogtató gyalogtúrázók mellett.
Mi, relatíve harcedzett anya és elsőtúrás 9 éves fia, a harminc kilométeres gyalogtávra iratkoztunk és már nyolc óra körül sikerült Szindről nekivágni az aszfaltútnak. A gyermek a túratársakkal csacsogva, vidáman jött az erdőn át, a Tordai-hasadék sziklafalai között pedig hetykén mutogatta, hogy pár éven belül hol tervez felmászni kötél nélkül, szabadon.
A látvány, ami minden nehézségért kárpótol FOTÓ: PÉTER ANIKÓ
A hasadék Alsópeterd felőli végében sikerült csobbanásmentesen átmenni a Hesdát-patakon keresztbe fektetett pallón, és amint a hasadék túloldalán fölfelé kapaszkodtunk, a gyermek már láthatóan kevésbé volt beszédes kedvében. Hamar leszögeztük, hogy ez a túra legnehezebb szakasza, ilyen meredeket többé egyet sem kell a harminc kilométeren mászni.
És bizony megérte a látvány a mászást! Előbb a kilátóról visszabámulva megcsodáltuk a mészkőbe vájt szurdokot, ami felülről nézve is lélegzetelállító, utána pedig a Kápolnás-tető gyepén elszórt, óriásfog-szerű fehér kövek közt elkeringőztünk a fennsík túlsó végébe és leereszkedtünk az ortodox kolostorig, ahol a beígértekkel ellentétben nem kajáltunk, viszont a gyermeknek sikerült hosszú nadrágot rövid nadrágra váltani.
Fiatal önkéntesek ügyeskednek a torockói célban FOTÓ: PÉTER ANIKÓ
Mert valakit közülünk továbbra is nagyon szeretett az Úr. Az enyhén csípős szelet leszámítva, kérve sem kaphattunk volna pompásabb túrázó-időt. Ragyogtak a kökénybokrok friss levelei, az árnyékos erdei ösvények mentén jókora foltokban világított a kék-lila vad írisz, sőt még leánykökörcsint is láttunk.
Szindről, de a Kápolnás-tetőről nézve is sárgán virítottak a messzi repceföldek, olyan volt az erdővel, mezővel csíkozott táj, mint egy kék-fehér-sárgával hímzett, üdezöld felszegi leánykötény. A hasadékban még szabadmászásra készülő első túrázó ekkor már kevésbé volt virágos kedvében, egyre csak azt firtatta, mikor érünk Várfalvára. Valamiért azt gondolta, hogy ott majd jó sokat pihenünk.
Csutora kutya és gazdája, Wehner Géza a Bükki kempingi rajtnál FOTÓ: LŐRINCZ FERENC
Volt is baj elég a Várfalva felé kanyargó erdei ösvényen, az Aranyos fölött átvezető görbehídon, a várfalvi csorgónál, hogy mikor érünk már hova, mert ez a túra kibírhatatlan! Úgyhogy a felháborodott gyermeket fagyival kellett a kisboltban megvesztegetni, minek következtében ő már nem evett az EKE-ház udvarán ránk váró, mennyei hagymás zsíroskenyérből.
Akik Szindről tizenhét kilométeres túrára indultak, azok Várfalván felszabadult mosollyal röpködtek az udvaron. A Várfalváról a Székelykőn át Torockóra induló, tíz kilométert vállaló boldogak jóval előttünk startoltak, nem is láttuk őket. A kínosan rövidre sikeredett pihenő végén volt egy kis huzavona, hogy már megint menni kell. Így indultunk, enyhén enervált hangulatban, fölfelé Várfalva végében, neki a Székelykőnek.
Élet az EKE Várnál FOTÓ: BOZSOKI ADRIENN
Ez a tíz kilométeres, enyhén, ám folyamatosan emelkedő, végső szakasz maga volt a pokol. A gyermek felváltva sírt és nevetett, háborgott és bogarat bámult, pofákat vágott, faágat tépett, fújtatott és a fűben fetrengett. Egy darabon hangosan imádkozott, hogy legyen már eső. Hasztalan mondtuk, hogy azt hagyjuk ki, senki sem szeretne vizes köveken csúszkálni lefelé a Nagy-árkon, és hiába esik, a túrát attól még végig kell járni!
Hiába üdvözölt bennünket az erdőből kiérve a kőkereszt és kicsivel odébb a jelzőpózna, túrázó gólyánk fönt a nyeregben fáradt-dühösen vágta magát a földhöz. Egyáltalán nem hatotta meg a kétoldalt magasodó sziklák közt a zöld tekenőben ringó Torockó látványa, sem az égen gyülekező acélszürke felhők serege, melyekből a már emlegetett, szeretetteljes Úrnak hála, végül mégsem zúdult a nyakunkba eső.
Hős gyerekcsapat a várfalvi ellenőrzőpontnál FOTÓ: LŐRINCZ FERENC
Keserves képpel vágtunk neki a Nagy-ároknak. Kétoldalt teljesen potyára meredeztek a pompás, idő-szaggatta kőóriások, a fásult gyaloglót a meredek oldalban láthatatlanul lefelé tartó jég-marta kőgörgeteg sem hatotta meg. Bár igaz, ami igaz, a kövek közt botladozás adrenalinja idővel magához térítette, így lent, Torockó határában már udvarolni is kedve támadt.
Sikerült annyit vitatkozni és sopánkodni, hogy mire holtfáradtan beértünk a kultúrház udvarára, észre sem vettük, hogy egy mit sem sejtő kilencévest galádul végig gyúrtunk a harminc kilométeren. Rohammenetben faltuk az eszméletlenül finom krumpligulyást, mert közben kiderült, hogy azonnal indul Kolozsvárra a csorgó mellől a járat.
Pillanatkép a torockói célból FOTÓ: PÉTER ANIKÓ
Épp csak annyi időnk maradt, hogy a gulyást intéző, jólelkű szervezőknek istenhozzádot intve kirohanjunk a templomon túl fehérlő buszhoz. Már az ablak mögül az egyre sötétedő égboltra pislogva kérdezte a gyermek, hogy ugye, anya, azért világbajnok vagyok? Nem baj, hogy annyit rinyáltam?
– Nem baj, kisfiam, harminc kilométer az harminc kilométer, még egy kilencévesnek is! – mondtam neki, és kedvesen megkérdeztem, hogy mikor mehetünk legközelebb kirándulni.
– A következő harminc évre elegem van a túrázásból – mondta a gyermek, joggal.
Remélem, hogy az eset kínzó részletei kikopnak, mint ahogyan szoktak, és kisfiam emlékezetében csak az marad, hogy egyszer, kilencéves korában, csupa jókedvű túrázó társaságában végigment a Jókai-túra harminc kilométeres szakaszán. És hogy ez jó mulatság, férfimunka volt!
565 FŐS JÓKAI BÁTOR GYEREKEKKEL ÉS HŐS KUTYÁKKAL
Bár nem döntöttük meg a tavalyi rekordot (578), nagy elégtételként könyveltük el, hogy az esős előrejelzések dacára a 620 jelentkezőből csak 55-en nem jöttek el. Bánhatják, mert az égiek oly csodás idővel áldottak meg, amilyet azelőtt és azután sem tapasztalhattunk májusban. Akárcsak előző években, a legrövidebb, Gy10-es túraváltozat iránt érdeklődtek a legtöbben, a Várfalva – Székelykő – Torockó távot mintegy 223-an tették meg. A Szindről induló Gy17-es és Gy30-as résztvevők is szép számba képviseltették magukat, a rövidebb, Várfalváig tartó távot 105-en teljesítették, a Torockóra befutó Gy30-ast pedig 115-en. Kolozsvárról 58-an startoltak a Gy55-ös hősjelentkezői, köztük a 9 éves Csutora, akinek személyében történelmet írtunk: a túrán először vett részt hivatalosan egy kutya. Bár ő volt az egyetlen kedvenc, akit gazdája regisztrált a túrára, azért szép számmal akadtak még négylábú kedvencek a gyalogos távokon. A kerékpárosok szintén Kolozsvárról startoltak, 64 tekerték le a Torockóig tartó különböző nehézségű túraváltozatok egyikét. Legfiatalabb résztvevőnk, a közel 10 hónapos Bihari Borbála szülei hátán teljesítette a Gy10-es túraváltozatot, a legtöbb májust megélt nagymama, Pilbák Rozália Piroska szintén a Várfalva-Torockó útvonalat vállalta lányával és unokájával. Ő épp ma tölti a 73-at, kívánunk neki még nagyon sok élményteli túrázást és jó egészséget. A 14 éven aluliak 149-en örvendeztették meg a szervezőket, őket tekintjük a legnagyobb hősöknek, hiszen újabb 25 év múlva ők lesznek azok, akik saját gyerekeikkel fognak visszatérni az 50. Jókai-túrára. A 15–30 év közöttiek 50-en, a 31–40 évesek 125-en, a 41–50 év közöttiek 165-en, az 51–60 évesek 50-en, a 61 év felettiek pedig 26-an teljesítették a Jókait, amelynek szervezésében és lebonyolításában 65 ügyes és szorgos aranyszívű önkéntes segédkezett. (K. B.)
(Borítókép: A történet hőse FOTÓ: LÁSZLÓ NOÉMI)
Csutora kutya is hivatalosan benevezett a Jókai-teljesítménytúrára, és igazolólappal végigjárta annak 55 kilométeres változatát szombaton – ez premiernek számít a túra történetében.
A kolozsvári EKE 1998-ban, az 1848-as forradalom 150. évfordulója alkalmából rendezte meg először a Jókai gyalogos emléktúrát Kolozsvár és Torockó között Tóthpál Tamás kezdeményezésére. Azóta minden évben sikerült megszervezni a kolozsvári EKE legnépszerűbb rendezvényét, csupán 2020-ban szakadt meg a hagyomány a világjárvány okozta korlátozások miatt. 2016-tól kezdve kerékpárral is teljesíthető a táv kincses városunktól Torockóig, tizennégy különböző nehézségű útvonalváltozaton. 2022-ben sikerült megdönteni az eddigi 491-es rekordot: összesen 578-an teljesítették a túra hosszabb-rövidebb távjait gyalogosan, kerékpárral vagy szaladva.
